A férjem legendásan gyönyörű gyerek volt. Amikor bekerültem a családba, mást se hallottam mindenfelől, mint hogy ő még az újságban is szerepelt sugárzó szépségével. Azt is megtudtam a família ok-okozati összefüggéseket vizsgáló bajnokaitól, hogy sajnos az öccse már nem sikerült olyan jól (=okozat), hiszen fénykép is alig készült róla (=ok). Így sok-sok évvel a beházasodásom után rájöttem azért pár dologra. Először is, hogy semmilyen szépségversenyt nem nyert mini-férj, csupán az anyukája küldte be a képét valamelyik hetilap szépségesgyerek-rovatába, ahol boldog-boldogtalant megjelentetnek. Másodszor is, miután átnyálaztam a családi fotóalbumokat, megállapítottam, hogy a férjem és a sógorom gyerekként teljesen egyformák voltak, leszámítva, hogy sógornak kettővel több forgó volt a hajában, viszont tapasztalatból tudom, hogy ha gyerekeket nevelsz kis korkülönbséggel, akkor a kisebbikről értelemszerűen kevesebb felvétel készül, lévén hogy a fényképezőgép helyett valamelyik gyereket tartod álló nap a karodban.
Amúgy férjemék még így felnőttként is roppant mód hasonlítanak egymásra. Ezt meg is állapítottuk nemrégiben egy alkoholmámoros gyerekzsúron, ahol úgy rúgtunk be a jóféle Bock bortól, hogy nem is ittunk belőle. A jó hangulat akkor hágott a tetőfokára, amikor a férjem leverte a palackot az asztalról, majd a sógorom az üvegcserepek közül kipárolgó nedűtől háromkezűvé hallucinálta magát és a takarításhoz nagy bátran felmarkolt két seprűt meg egy lapátot, aztán mikor rájött, hogy mégsincs annyi keze, amennyit elképzelt magának, lazán elengedte az egyik eszközt és fejbe csapta az épp arra sertepertélő Abi babát. Nos, ebben a felfokozott idegállapotban, könnyeit törölgetve a röhögéstől őszintévé válik az ember, mi is levontuk a következtetést (miután megbizonyosodtunk kislányom sértetlenségéről), hogy hasonlóság ide vagy oda, én le nem cserélném a drága jó emberemet, sógornak meg nemes egyszerűséggel nem vagyok az esete. Jobb is az ilyet időben tisztázni.
Amikor Fricit szültem és büszke anyaként mutogattam fűnek-fának első remekművünket, mindenki azt mondta, hogy nagyon szép baba. Ó igen, én elhittem. Most visszatekintve a régi fényképekre, be kell vallanom, néha hátrahőkölök egy-egy felvétel láttán. Utána is néztem gyorsan a wikipédián, hátha én ismerem rosszul a “szép” jelentését, de sajnos nincs fogalommeghatározás, helyette a szó szinonimáit sorolja fel: csecse, csinos, esztétikus, festői, gyönyörű, tetszetős. És valóban: a szülőágyon például úgy nézett ki a fiam, mint egy összeaszott aggastyán sárgabarack, nyilván ez a “csecse” állapot. Félévesen a két fogával olyan, mint Hókuszpók a legnyomorultabb napjain, ez csak a “festői” lehet. Másfél éves koráig meg tar kopasz volt a kerek feje, ez pedig biztos az “esztétikus” lesz. Ennek ellenére,mint mondom, mindenki szerint szép volt…
Na mármost ha neked valóban ronda a gyereked, inkább várd meg, míg megszépül kicsit, vagy a humorára, műveltségére, intellektusára fektessétek a hangsúlyt. Csak nem vagyok tán a véleményemmel egyedül, de én úgy gondolom, hogy matekversenyt nyerni vagy fizikaolimpián szerepelni nem kreténség, hanem kifejezetten szexis. Persze bizonyos életkor alatt a “szexis” helyett alkalmazzuk a “demeghúznámahajad” kifejezést.
Egy jó tanács: semmiképp ne bombázd ronda gyereked képével a helyi újságot, a kerületi tévét, a falusi búcsú szépségversenyét! Ha nem tudod milyen egy ronda gyerek, segítségképpen mellékelek magamról egy képet 8 hónapos koromból. Tipp: ronda gyerek műtermi fotózásakor ügyeljünk gondosan az ízléses kiegészítők kiválasztására! Nem érdekes, hogy neked (esetleg a gyereknek) tetszik a szőrnélküli, bőrnélküli, nyálkás tapintású, kifordított gumikacsa, hidd el, hogy sokat javít az összképen egy bájos plüsscica, esetleg egy színes csörgő.
A blogíró (és gumikacsája) 8 hónapos korában
Itt jegyezném meg, hogy az én édesanyám helyesen járt el azzal, hogy nyilvánosság előtt soha nem mutogatott. Mármint fényképen, nyilván az utcán sétálva még gondosan lefátyolozott gyerek esetében is elkerülhetetlen a babakocsiba fél testtel bebújó kíváncsi nénikék bepillantása.
Kedvencem, amikor a szülőt nem érdekli, hogy a babaújság fotópályázatának tematikája van és akkor is beküldi a hatéves Petike hotdogzabálós képét ha amúgy a “Neked milyen alvósállatkával alszik a kisbabád?” a téma, mert Petike mindenki szerint olyan imádnivaló. De az is elgondolkodtat, hogy miért kell nekem lájkot nyomni XY apai nagynénjének a szomszédjának az óvodástársáról készült fényképére, ahol szerencsétlen gyerek imádkozó sáska jelmezben “tetszikelhető” a falu vasedényboltjának facebookos babaszépségversenyén. Esetleg ezt azért csinálják mert lábasfület lehet nyerni?
Vagy vegyük a reklámokat. Én például soha nem küldeném a gyerekemet ilyen helyekre. Elfogulatlan szülőnek érzem magam, ez azért a blogból is átjön szerintem. Képes vagyok meglátni a gyerekeim hiányosságait is, bár ezekből persze nincs túl sok, mert hát ugye elég jól sikerült sorozat lett ez. De ha mondjuk felkérnék Fricikémet földgömb, pöttyös labda, üveggyöngy, vagy hasonló gömböid dolog reklámjába, én -a gyámjaként- minden bizonnyal igent mondanék, de tényleg csak azért, mert nem találni nála a földön kerekfejűbb gyereket, és hát a térhatás miatt, értitek. Ha már a fejformánál tartunk, Abi baba pedig népszerűsíthetne esetleg lepényhaleledelt. Amennyiben a lepényhalakat nem szokás domesztikálni és etetgetni, csupán enni és emiatt nem készül ilyen reklám, akkor alkalomadtán szólhatna valaki az univ*r agytrösztjének is, hogy írjon már ki egy tendert a bébiételein lévő rondagyerek lecserélésére, ajánlom figyelmükbe saját gyönyörű lányomat:
És a legijesztőbb jelenségről se feledkezzünk meg, amikor az anya, mintegy eggyé válva a gyerekével –főleg elsőgyerekesekre igaz ez-, saját profilképének is a kisbabáját állítja be a facebookon…
Ja, hogy én meg a gyerekeimről blogolok? Azt hiszem erre mondják: bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű.
Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, vagy oszd meg, hogy mások is elolvashassák! Csatlakozz a facebook oldalamhoz is, nem fogod megbánni!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: