2009. július 17-én volt az esküvőnk. Én 2009. július 18-án kívántam teherbe esni, ehelyett aznap csupán arra derült fény, hogy férjem még nem óhajt teherbe ejteni. Hosszú-hosszú hónapok kitartó aknamunkájára volt szükség ahhoz, hogy év végére ő is akarja azt a gyereket, aki elsőre megfogant. Második gyerekünk létezését annak köszönheti, hogy naivan beleugrottunk a “második gyerek projektbe”, amikor Fricike még szinte csecsemő volt. Ő is elsőre összejött. Különben fogalmunk sem volt, mire vállalkozunk.
Az elmúlt napokban (hetekben?) pedig volt egy kis „harmadikgyerekpara” nálunk. 
Előrebocsátom, hogy nem, kiderült, hogy most még nem lesz harmadik gyerekünk, pedig én már gondolatban ideg-összeroppanás nélkül kihordtam, taníttattam és felneveltem őt. Így viszont további bizonytalan ideig hordhatom a januári leértékelésen vett kettő darab új nadrágomat, vedelhetem az almabort és gyűjthetem az erőt a harmadikhoz.
Mert könnyű azt hangoztatni, hogy én mindig is három gyereket akartam! Még akkor is, ha száz százalékig biztosnak érzem magam benne, előfordul, hogy az ember dackorszakos gyereke bal lábbal kel fel és már reggel kilencre begyűjt négy majdnempofont (nem és nem verjük őt), három megrázást és kettő darab szent ígéretet, hogy a falhoz csapom, ha nem fejezi be az idétlenkedést. A szent ígéretet már dühtől rázkódva, kiabálva, esetleg sírva helyezem kilátásba, ilyenkor a férjem soha nem mulasztja el hozzám vágni, hogy „És még te akarsz harmadik gyereket!”.
Könnyen beszél ő, hiszen igyekszik a gyereknevelés napos oldalán bóklászni, azaz a tarkóig feltrancsírozott híg fos, a bokáig csüngő takony, illetve egyéb térben és időben alkalmatlankodó testnedvek felitatása nem az ő feladata (t.i. “Te akartál gyereket!“), ellenben a fél világot keblére ölelné azokban a meghitt pillanatokban, amikor mindkét álomszagú golyhónk hozzábújik vasárnap reggel az ágyban. Ilyenkor az én szemem is könnybe lábad és úgy érzem, hogy belehalok, ha nem szülhetek még egyet. Legalább.
Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, vagy oszd meg másokkal is! A facebook oldalamhoz csatlakozva pedig értesülsz a legújabb bejegyzésekről és nem maradsz le a legfrissebb gyerekszájakról, vicces pillanatokról sem!
Hihi.
Büntiszék? Nálunk bevált. Egy etetőszék, tálca nélkül, bekötő funkciókkal, hogy ne tudjon kimozdulni belőle a gyerkőc, és akkor tombolhat. Neked akkor nem kell. Ötödjére is rosszat csinált, hisztizik, minősíthetetlen? Irány a büntiszék. Fél órát tombolhat, ordíthatja a szomszédnak, hogy báááánt anya és aaaapaaa, vége lesz egyszer, és bocsánatot kér, és szót fogad egy napig, de később még tovább. Csak említeni kell neki a büntiszék ocpiót, és máris összepakol. 🙂
Igazán nincs mit, örülök, hogy jól szórakoztál! 😉
A foto nalunk is keszülhetett volna. 😀 Eddig abban a hitben voltam, hogy csak az en gyerekeim “tamponoznak” ill. nincs meg egy ilyen idiota ( mar bocsanat, nem ugy ertem, ahogy hangzik), aki elerhetö helyen tarolja a raketakat, amiket utana honapok elteltevel is a fürdö rejtett zugaibol kapargatok össze… Jot nevettem 🙂 köszi.