A feleség, ha otthon ül

Az alábbiakban egy kitalált férj és kitalált feleség közötti konfliktusokról írok, bármilyen hasonlóság -netán pontos egyezés- élő személyekkel csupán a véletlen műve lehet. 🙂

“Te egész nap csak a gép előtt ülsz.”

Valóban, a múltkor is, mikor váratlanul beállítottál (kezd gyanús lenni, hogy direkt rontasz haza random időpontokban, hogy ellenőrizgess), éppen az e-mailjeimet nyitottam meg. Tíz perccel azelőtt huppantam le a székbe. Elfáradtam, mert bár Fricike bölcsiben volt, Abi baba meg a mamánál, én a szabad délelőttömet arra pazaroltam, hogy kimostam, kivasaltam, ágyneműt húztam, kitakarítottam a budit -mert te nem találod a vécékefét-, kutyát sétáltattam, lezuhanyoztam, hajat mostam és szárítottam, majd, gondoltam, leülök kicsit, még van fél órám amíg hozzák Abit, na ekkor értél haza. Legközelebb telefonálj mielőtt jössz és akkor felkapom a kockás kötényt meg a pókhálótlanító alkalmatosságot, lábamat fehér munkaklumpába bújtatom és serényen takarítva várlak.

Ahogy a férfi elképzeli a főállású anya mindennapjait

Ahogy a nő megéli a főállású anyaság mindennapjait

“Te aludhatsz délben a gyerekkel.”

Többször említettem, hogy -ellentétben veled – én genetikailag alkalmatlan vagyok a napközbeni alvásra. Különben meg képzeld, van különbség alvás és alvás között. Te úgy, hogy csorog a nyálad a párnára és még a csengőt sem hallod meg, én pedig úgy, hogy véletlenül se zuhanjak mélyebbre az első alvásfázisnál (öt szint van), hogy tizedmásodperc alatt szökkenjek ki az ágyból ha valamelyik gyerek megnyikkan (amerikai tudósok már bebizonyították, hogy mennyire ártalmas hirtelen kiugrabugrálni az ágyból), attól való félelmemben, hogy fulladásra hajlamos gyerekeink egyike nem kap levegőt. Te megadod a módját az ébredésnek: reggelente negyedórácskát nyújtózkodsz, nyögdécselsz, óvatosan ülsz fel, nehogy lezuhanjon a vérnyomásod. A fél éjszakát boldog REM fázisban töltöd. Majd tizenöt percig olvasgatsz a budin, senki nem zavar, neked ez jár. Én pisilni tizenöt másodpercig szoktam, Abi babával az ölemben.

Ismerős a szitu?

“Én egész nap dolgozom.”

Ó, hát ezt el is felejtettem! Vannak még emberek, akik hasznos munkát végeznek, nem ám megjátsszák itthon az ügyeletes ápolót 2-3 évig per gyerek. Értem én, hogy nagy a hajsza, meg sok a stressz, de nem 0-24-ig. Tényleg olyan megerőltető például Mosonmagyaróvárra autózni hetente kétszer, közben rádiót hallgatni, meg elmélyedni a gondolataidban? Ja, hogy én is rádiózhatok. Meg filmeket is nézhetek, csak bizony nehéz úgy kikapcsolódni, hogy nem tudhatod előre, hogy fél órát, vagy két és felet alszik a gyerek. Feszülten fülelek, hogy mikor sír fel. Olyan ez, mintha az autópályán vezetve minden kilométerkőnél attól kéne rettegned, hogy mikor ugrik eléd Mosonmagyaróvár harminckétezres lakosságostul, tizenhetedik századi uradalmi malmostul, meg Nepomuki Szent János szobrostul.

Mert én is dolgoztam valaha…

Pontosan emlékszem, hogy azért az ember mindig tudott időt szakítani egy kis facebookozásra. Oké, te nem vagy fenn a fácsén. De mondjuk index olvasásra – többnyire azért a gép előtt ülsz és nem a földeken dolgozol, vagy a gyártósoron görnyedsz Orion tévé hátlapokat csavarozva. Nem is beszélve arról, hogy munkaidőben találkozol civilizált emberekkel, együtt elmentek ebédelni, eléd teszik a kaját, te csak visszaviszed a tálcát a gurulós szekrényre és még egy kávét is megihatsz békében. Én a déembe járok kikapcsolódásképpen, a biztonsági őrrel is mindig beszédbe elegyedünk. (Hát a nagyobbikat hol hagyta, kedvesem? A bölcsiben van, mindjárt megyünk érte.) Minden alkalommal ez az épületes csevej. Amúgy ilyenkor kiöltözöm. Te ezt nem láthatod, mert mire hazaérsz én már átveszem a mackógatyát. De a munkahelyeden vannak szép nők, hát nézd őket!

“Te meg sosem segítesz nekem!”

Jó, mondjuk hazajössz munkából és egyből nekilátsz csirkecombot sütni. Megkérdezed hányat kérek, de azt tapintatosan nem firtatod, hogy hova apadt korábbi fellángolásom és miért nem jártam már egy hónapja a konyhában. Jó, meg persze van takarítónőm is, aki a vasalást csak azért nem csinálja meg, mert bár mindig dohogok közben, de azért te is tudod mennyire szeretem és kikapcsol. Jó, meg sokat játszol Fricikével (de ő jobb napjain tényleg nagyon cuki), meg hétvégén együtt alszotok délután. Ja, és szépnek találsz ennyi év után is. Bár nem mondod, de tudom. A szerinted szép vagyok? kérdésre is mindig helyesen felelsz. Elvinnél nyaralni, de nekem ennyi elég is, hogy tudjam, ha akarnánk elmehetnénk. Így maradunk itthon. És persze itt lakunk ebben a szép házban, van ez a két gyönyörű gyerekünk, Vanek, a vizsla, megvan kezünk-lábunk, van mit ennünk, szeretjük egymást.

Azért mégiscsak nagyon jó veled.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold és oszd meg, hogy mások is elolvashassák! Ha tetszik a blog, csatlakozz facebook oldalamhoz is, nem fogod megbánni!