Kulisszatitkok a címlapfotózásról

Ugyan melyik anya ne szeretné, hogy csemetéjéről profi fotós készítsen lenyűgöző felvételeket? Fekete-fehér képet a pici lábikójáról az anya kezében, lustán könyöklős felvételt horgolt sapkában, álmában mosolygósat fejpánttal. Nos, nekem a 10-es skálán 8-as erősségű horgolt sapka fóbiám van, pedig igazán próbáltam már. Más babák olyan cukik benne, csak az enyémeken hat nevetségesnek…

Eszter már nem először járt nálunk (a jövőben a facebook oldalam fejlécében az ő képei lesznek láthatóak, érdemes csatlakozni), így most is nagyon vártam az alkalmat. Már egy időpontot lemondtunk, akkor Frici beteg lett, meg hideg is volt, én meg nyári képeket szerettem volna. Végül áttettük múlt szombatra, de már nem volt pofám megint lemondani ezúttal férj járóképtelenségére és az ácsok jelenlétére hivatkozva. A sok hátráltató körülmény ellenére csodaszép képek készültek. Azt kell mondjam, hogy valamennyire kiismert már engem, tudja mire vágyom, pontosabban, hogy mire nem (tudniillik kiegészítők). Azért a fotózás előtt félve megeresztett egy emailt, hogy érdekel-e az antik bőröndje, amit az Ecserin lőtt néhány napja. Láttam már a szóban forgó darabot a blogján és nem hagyott bennem mély nyomokat, de mondom úgyis autóval jön, pofon nem jár érte, hozza csak. Mondanom sem kell, hogy a legjobb képek a gyerekekről a bőröndben ülve születtek (lásd a Gabi baba és a Névválasztásaink története című bejegyzéseket).

A fotózásra felkészülésképpen a délelőtt folyamán el kívántam menni fodrászhoz (katt ide, ha nem érted miért volt erre szükség: A bad hair day), de férj mindkét gyereket nem tudta bevállalni a sebesülése miatt, úgyhogy Fricit magammal vittem a falu plázájába, abban bízva, hogy a helyi mesterfodrászéknak épp van szabad helyük. Volt is, egy jó háromnegyed óra múlva, addig vásárlással töltöttük el az időt. Remek társaság volt, hozta-vitte a ruhákat. Vettem egy nagyon csini farmer rövidnadrágot ti kétezerért (férj is olvas!) meg egy csíkos felsőt, amiről feltételeztem, hogy nagyon fog neki tetszeni (tetszett). Nos hát miután ilyen szépen el is vertük egy röpke félóra alatt a fotózás árát, még beültünk a fodrászatba, ahol fiam megint példamutatóan viselkedett. Hazaérve az elmaradhatatlan holvoltál?-fodrásznál-ésnemvoltnyitva? köszönőformula fogadott, de én ezen már meg sem lepődök.

Aztán még tettem egy kis alapozót a búrámra, igen, nekem ilyen is van, az esküvőnk előtt vettem (4 éve) és még 7/8-áig van a tégely. Takarékos vagyok, na. Viszont mivel az arcbőröm második tinédzserkorát éli, muszáj volt kicsit árnyalnom a pettyeket. Szempillaspirált is alkalmaztam, végül elégedetten néztem a tükörbe, majd ki az ablakon, ahol megpillantottam a tetőfedők új munkaállását telibe a kerti játszóterünk felett. Ahol fotózni kívántuk volna az önfeledt játékos pillanatokat, de így az összetákolt cserépcsúszda hatósugarában veszélyesnek ítéltem meg a helyszínt, bár nagyon művészi lett volna a meteorként ránk zúduló cserépdarabkák között a melósok nyakunkba csöpögő izzadságának megcsillanó fényében kattintgatni. Semmi baj, gondoltam, majd önfeledten pózolnak a kölykök hátul a csupasz füvön, nem is kell nekik játék!

Csinibe öltöztettem a sarjakat (én már eleve az voltam), férj is felvette a kezdőpozíciót a medencében egy hupikék matracon hanyatt vágódva. Onnan figyelte szakértőn az eseményeket, míg én vért izzadva próbáltam a kamera elé terelgetni a kölyköket. Nagy szerencséje, hogy nem tett okoskodó megjegyzéseket. Egy jó fél óra után elment szomszédolni, persze nem szólt, úgy kellett összevadásznom egy családi kép erejéig. Amin mindenki szépen néz ki, csak én vagyok már elcsigázott (és milyen ráncos a szemem…a 30. szülinapomra szemránckrémet kérek, vagy már késő?), meg a gyerekek unják, de halálosan, férjem meg elégedetten ül a csuromvizes klottgatyájában a pad közepén, majd az arcomat vizslatva kérdezi: te kentél valamit a fejedre? (ha nem tudod, mi az a klott nadrág, mert még nem éltél az elmúlt évezredben, akkor guglizd ki nyugodtan, az említett felvételt inkább nem mutogatom).

És persze elkészült a címlapfotó is! Na nem mintha volna olyan sajtóorgánum, mely képet kívánna közölni kis családomról… De ha netán mégis, ezúton jelzem, hogy ímhol a fotó, a riportot pedig már előre megírtam.

Amennyiben te is szeretnél meghitt családi pillanatokat dokumentáltatni, szívesen odaadom a fotós számát. Vagy a gyerekeimet, max. 2 órára.