Frici fiam kategorizálja a bölcsiszünet alatt az ő szórakoztatására általunk felkínált élményeket. Van ugyebár a Nagy Szuper Hely, mely mindent visz, név szerint a Kopaszi-gát, és vannak a kis szuper helyek, mint például a vacak kis játszótér itt a telepen, ami amúgy minden valamirevaló fővárosi játszótértoplistán előkelő helyen szerepel, vagy a csóri kis 30 hektáros “erdőnk” saját patakkal, mely szintén 500 méteres sétával közelíthető meg.
Természetesen igyekszünk a gyerek kívánságának eleget tenni, erről már korábban is írtam. Tegnap férj szabadnapot vett ki, így bringára ültünk és kikerekeztünk a Kopaszira. Cseppet sem könnyen lelkesedő fiamról annyit illik tudni, hogy a biciklin teljesen kifordul önmagából. Ahogy a bukósisak a fejére kerül, elönti a túláradó szeretet és szüntelenül azt hajtogatja, hogy mennyire szeret minket, egyesével felsorolja a szűk családi kört, mérlegel, hogy mégis kit szeret a legjobban (általában Abit), ha meg válaszol neki az ember (én is szeretlek kisfiam), akkor nekiáll vitatkozni, hogy de ő jobban szeret. Nem tudom, hogy esetleg nem nyom-e a sisak valami idegpályát, mert azért ő nem az a típus, aki könnyen méri a szeretetet.
Fél tízkor érkeztünk a helyszínre, felkészült anyuka hátizsákjából pedig hipphopp előkerültek a szükséges eszközök: vödör és kosár a kavicsok gyűjtésére és tárolására. Hosszas és veszekedésmentes kavicsdobálás után szólított meg minket a helyi jóságos bolond bácsi. A jóságos bolond ismertetőjegye, hogy Csepel kerékpárral jár, egészen pontosan Csaba EF 15037-12 típusú merevvázas camping kerékpárral, csutkára feltekert üléssel. Hosszú ősz haja van, hosszú fehér télapószakállal. Kitalál magának valami ártalmatlan hobbit, melyet életcélként űz fáradhatatlanul, civilben valószínűleg tisztes nagypapa. A jóságos bolond, akire a Kopaszin ráakadtunk, különös ismertetőjegyként két darab madártollat visel a hajában. Az ő küldetése a kacsák etetésében merül ki. Mintegy tonnányi különféle kenyérrel és péksüteménnyel érkezik, továbbá két darab nagyméretű kenyérvágó késsel. A pékárut feltűnésmentesen dobálja a kacsáknak, majd diszkréten odasomfordál egy szimpatikus párhoz, vagy családhoz és etetésre invitálja őket. Hozzánk 10 óra magasságában érkezett, ekkor saját bevallása szerint már három és fél órája űzte az ipart és a kacsák tokától bokáig voltak szénhidráttal.
A kerékpár és a kellékek 3 és fél óra önkéntes munka után
Nem kérdeztem meg, hogy honnan szerezte az árut, jobb nem feltartani az ilyet a küldetésében, ki tudja mekkora őrület-faktorral dolgozik és még kés is van nála. Azért a gyerekek dobáltak pár falatot.
Van itt a telepen nálunk is egy hasonszőrű jóságos bolond, ő a Csaba EF 15037-12 típusú merevvázas camping kerékpárjára (minő véletlen!) egy kosarat szerelt, melynek minden négyzetcentiméterét plüssállatkákkal és kulcstartókkal aggatta tele és azzal járja az utcákat, főleg piacnapokon (ne kérdezd miért) és bár működését hat éve követem figyelemmel, küldetése egyelőre rejtély a számomra.
A dobálás után leültünk egy lángosra meg egy italra. Olyan jó, hogy már ilyen nagyok a gyerekek, nem kell kézen fogva sétálgatnom egyikkel sem olyan helyekre ahová én nem akarok menni, nyugodtan, hátradőlve élvezhetem a menteskoktélomat.
Miután ilyen szépen összevesztek az italomon, rendeltem egy másikat is, hogy béke legyen. Akkor összevesztek a szívószálon.
A koktélcseresznyén.
A jégen…
