Tesóm azt kérte születésnapjára, hogy kísérjem el egy rúdtánc órára. Igazából az a helyzet, hogy bár minden létező szempontból különbözünk egymástól, annyit azért leszögeznék, hogy sem lelkileg, sem testileg, egyikőnk sem az a rúdon ugrabugrálós fajta. Ennek ellenére mondtam, hogy menjünk, tudjátok, bármilyen mozgásformára nyitott vagyok, meg hát mégiscsak szülinapja van, hadd örüljön! Egy órácskát kibírok vele a rúdon röhögés nélkül is, még az is lehet, hogy jó lesz. Kiderül például, hogy őstehetség vagyok!
És míg eleinte kárörvendően gondoltam arra, hogy ezek után 11 hónapom lesz kifundálni a 30. születésnapomra valami válogatott gonoszságot amiben a húgomnak részt kell vállalnia, azon kaptam magam, hogy már-már arról ábrándoztam, hogy tanulok egy-két fogást, lábam közé kapom otthon a partvist és -újra- elcsavarom férj fejét.
Nagy duzzogva összekészítettem a motyómat, és mivel zéró utánajárással indultam a foglalkozásra, úgy gondolom, hogy a teniszszoknyám és egy reklámpóló nagyszerűen megfelel a célra. Hát itt jegyezném meg, ha esetleg vonz a téma, hogy a fenti öltözet egyáltalán nem felel meg semmilyen szempontból, inkább válassz olyan nadrágot, amiből kilátszik a feneked és a bugyid, továbbá olyan felsőt, amiből kinn van a hasad, hogy a faltól falig tükörben nézegethesd kecses tested minden vonulatát egy-egy pergés közben. Köldökpiercing kötelező. Mindegy, hogy szültél már hármat és nem szívesen hívod fel a figyelmet a hasadra, mondom: kötelező!
Az átöltözést követően bevonultunk a terembe, birtokba vettük a rudat, és míg a komolykodó “kezdő felett eggyel szint” résztvevői spricnis vegyszerrel takarították a sportszert, én viháncolva dörzsiztem azt egy szakadt törölközővel. Sajnálatos módon az oktató kábé annyira volt fásult, mintha egy szakmunkásképző harmincfős végzős osztályának kellene orosz nyelvtant tanítania ’88 júniusában, de azért nem adtam fel. Szépen próbálgattam a forgásokat: tűzoltó, napraforgó, pillangó, ez utóbbiak olyan kecsesnek hangzanak, a pillangóforgást is biztos azért nevezték így el, mert úgy érkezem utána a földre, mint egy zsák krumpli, ami összelapít egy szerencsétlen lepkét.
Támadt némi összetűzésem a rúddal, ugyanis szerintem inkább ragadt, mint csúszott, következésképpen érezrem, hogy bajok lesznek combtájékon. Másnapra lett is lila és zöld foltom, horzsolásom, véraláfutásom és olyan mértékű izomlázam eddig számomra ismeretlen helyeken, hogy nemhogy partvison táncikálni, de megmozdulni nem volt kedvem utána otthon, férj legnagyobb bánatára.
Ha tetszik a blog, csatlakozz a facebook oldalamhoz is, nem fogod megbánni!
