Egy tavaly karácsonyi történet ebben a borongós időben:
Elég rossz érzés, amikor az emberrel szembejön az utcán a két és fél éve ellopott biciklije.
Egyébként nem szembejött, hanem szomorúan pihent a sarki kocsma előtt a csöpögő esőben. Még csak le sem volt láncolva.
Mit sem törődve az autóban mellettem szüttyögő gyerekkel (akivel épp az orvoshoz tartottunk), artikulálatlan kiáltás hagyta el a számat, midőn férjem tudtára hoztam felfedezésemet. Férj visszatolatott, bánatosan megszemléltem hát Őt.
Visszafelé jövet is ott állt még, ekkor kiszálltam és jobban szemügyre vettem. Előjöttek a régi szép emlékek. Saját pénzemből vettem az egyetem első évében, gyerekkorom óta nem volt biciklim. Szép piros Merida, a piros pedál nem ám szériatartozék, külön fizettem érte. Több ízben próbálták ellopni tőlem, pedig nem egy vagyont érő darab, negyvenért vettem újonnan, mert már csak ez árválkodott a boltban az előző évi kollekcióból, nagyon rá akarták már sózni valakire. Én meg pont ilyenre vágytam.
Közelebb lopakodtam. Még megvannak a 2007-es Critical Mass-es matricáim, bíróságon bizonyíték lenne-e vajon ez az én javamra a kocsmából kibömbölő (“Nem nyúlsz hozzá a biciklimhez vazze!”) nagytestű férfival szemben, hogy testalkatomból és életvitelemből kifolyólag talán mégiscsak én ragasztottam rá a limitált szériás critical miss-t (bicóját a magasba tartó kislány) a női vázas piros biciklimre és nem az a tag, aki karácsony negyednapján fél délelőttjét a késdobálóban tölti, majd felpattan a legmagasabb fokozatra állított ülésre és elkerekezik a piacra kenyérért, amit gondosan rászorít a mind színében, mind anyagában tájidegen, utólagosan felapplikált csomagtartóra.
Még a kilométeróra is ugyanaz, a markolatot cserélték le a kormányon, az bizony mindig lejött, én is épp akartam újat venni rá…
Egyik utolsó közös képünk 2010-ből, itt már terhes voltam Fricivel:
A kerékpárt amúgy tesóm lakásának a biciklitárolójából lopták el, tizenegynéhány kilométerre tőlünk. Mennyi az esélye annak, hogy két és fél évvel később a házunktól hatszáz méterre botlok bele újra?
Elég rossz érzés ez.
Jah hát igen. Ez sajnos annyira “pici” dolog, hogy nem igazán lehet vele mit kezdenek. Egy verés meg nem ér meg. Persze nagyon szar látni, hogy valaki más használja az ember tulajdonát, aki nem dolgozott meg érte, dehát ez nagyon meszire vezet a filozásban.
Én sem gondoltam, hogy pont ez a tag volt aki ellopta, nyilván úgy vette az Ecserin 🙁
Amúgy nem tudom, hogy mit tehettem volna. Mivel bizonyítom, hogy az enyém volt? Hívjak rendőrt arra hivatkozva, hogy úgy emlékszem van valahol egy fényképem a biciklimről, csak várjon amíg hazaszaladok és előkeresem?
Sajnos ez itt Pesten benne van a pakliban, ezért nem érdemes drága biciklit venni. A mostani már sokkal gagyibb.
Fel kellet volna pattani és elbiciklizni vele. És ismét a jó gyözött volna a világban 🙂
Amugy én is láttam a saját ilyen álom biciklimet ami szembe biciklizett velem, egy szöke kisfiú ült rajta. Apszorut ártatlan…. ugyhogy én is hagytam a fenébe. 🙁