A nyolcéves unokahúgom néhány barátnőjével közösen létrehozott egy honlapot. Nem tudom mennyit erőlködtek, míg kitalálták a mottót, de igen ütősre sikeredett: “Kezünkben az élet!!!!” Fiatalság bolondság, mondhatnánk, de azért van ám itt önbizalom kérem. És a lányok nem totojáznak, egyből a közepébe csapnak olyan fontos kérdéseket taglalva, amiket az ember elolvasva a homlokára csap, hogy ez igen, engem is ez foglalkoztat már évek óta (pl. lányok, ha profi focisták lennétek, a Real, vagy a Chelsea csapatába kerülnétek? :-D)! A kételkedőket pedig, akik fenntartásokkal érkeznek az oldalra, egy csapással helyreteszik: “Ezen az oldalon a fiúk és a lányok is egyaránt tökéletes szórakozást találnak”.
Ezt a hozzáállást kéne nekem is átvennem, nem ám olvasókért kuncsorogni és megosztásokért esedezni. Érezze csak magát megtisztelve az a személy, akinek megadatott, hogy szemeit a blogra vetheti. Az én mottóm tök béna: Gyerekek kis korkülönbséggel. Olvasd el, hogy mi hogyan éljük túl és nevess velünk. Vagy rajtunk. Egyáltalán mottó az ilyen? Valójában mi a mottó? “A szöveg hangulatának-irányultságának előzetes megalapozója, afféle szellemi hangvilla? Kulcs az értelmezéshez vagy puszta dekoráció? Segédegyenes vagy bokréta Isten kalapján?”* Pedig mottó az kell. Manapság már szinte nem ember az olyan, aki az önéletrajzában, motivációs levelében, facebook profilján nem emeli ki élete mozgatórugóját, hitvallását(!).
Pedig nem lenne rossz ez az én mottóm, mert hát gyerekblogot írok vagy mi, mégsem megfelelő szellemi hangvilla, ha azt veszem figyelembe, hogy egy-egy gyerekekről szóló bejegyzésemet a nyolc darab kisgyerekes törzsolvasóm lájkolja csak, ellenben ha közzéteszek egy képet erről a félidióta vizsláról, ahogy alvás közben megcsillan a napfény a golyóin, akkor már mindjárt nyolcvan lájk érkezik.
Ha pedig említést teszek a férjemről, vagy egy kis összeállítást készítek az aranyköpéseiből, egyből húsz új olvasó csatlakozik az oldalamhoz. Ha netán egy jobban sikerült képet is feltennék róla akkor mi lenne? Félmeztelenre vetkőzött rajongók ostromolnák a munkahelyét? (Csak szólok, hogy ezek a szösszenetek hosszú, kitartó kutatómunka eredményeképpen jöttek létre, férjem napi beszédkerete ugyanis erősen korlátozott.)
Most új mottón töröm a fejem. Ha van ötleted, szeretettel várom. Végső esetben az unokahúgomék hátha megsegítenek majd. 🙂
*Keresztesi József: Irodalmi szószedet: A mottó
