Mostanában gyakran megfordulok Zuglóban, bizonyos munkavégzés nevezetű tevékenységből kifolyólag, így hetente néhány alkalommal van szerencsém elborzadva elhaladni az alábbi, roppant módon esztétikus, környezetébe szervesen beolvadó (és 25 méterenként ismétlődő), intelligens üzenetet közvetítő táblácskák előtt:
![2013-09-12 08.33.45]()
Nem lezárt parkokról van szó, hanem három oldalról kerítéssel elkerített füves területekről, parcellánként négy darab fával és két bokorral. Kutyát sétáltatni TILOS! Csak így, helymeghatározás nélkül. Vajon az egész utcában? Az ott lakók hogyan hozzák ki az ebeket a házból? Esetleg kerület-szerte korlátozás van érvényben? Mert az egy dolog, hogy vannak olyan háztömbök, ahol a lakóközösség takaros kis virágoskertet gondoz és emiatt tök érthető módon nem örvendeznek a négylábúaknak, de ezt itt mifelénk „a parkba(!) kutyát bevinni tilos” vagy valami hasonlóan konkrét megfogalmazással közvetítik az állattartók felé.
Értem én, hogy valakinek valahol nagyon elege lett a sok kutyaszarból és logikusabbnak tűnt kitiltani őket az utcából, bár én jobban szívelem az olyan megoldást, ahol a hasonló füves-bokros terület egyik sarkában zöld színű kutyakakára specializálódott szemeteseket helyeznek el ideális méretű fekete zacskók társaságában. De én nyilván magamból indulok ki és nem a kutyás társadalom egy elszomorítóan meghatározó hányadából, akit nem zavar, hogy térdig gázol a kutyaszarban, főleg ha a szomszéd árokpartjáról van szó.
Vagy a veszélyes kutyáktól félnek a tábla kihelyezői? Ezt mondjuk meg tudom érteni, de ebben az esetben is intelligensebb lenne a “kutyát póráz nélkül sétáltatni tilos” tábla, ha mindenáron azt akarjuk hangsúlyozni, hogy mit nem szabad, az olyan motiváló feliratok helyett, hogy “köszönjük, hogy felszeded a kutyád ürülékét”, vagy “köszönjük, hogy mások biztonsága érdekében pórázon sétáltatod a kutyádat”.
Bár sajnos hiába sétáltatja az ember pórázon a saját kedvencét, mert mindig akad a környéken egy idióta, akinek meggyőződése, hogy a szabályok rá nem vonatkoznak -és persze a kutyája semmilyen módon nem behívható/kezelhető és ráadásul barátságtalan-. A minap Vanek egyik falkatársa keveredett bajba, amikor éjfél körül összetalálkozott az utcán a környék legvadabb kutyájával, aki –mi sem természetesebb-, szájkosár és póráz nélkül sétált az őt fegyelmezni nem tudó gazdájával egyetemben. Sajnos nagyon is el tudom képzelni, hogy mit érezhetett a barátunk, hiszen velünk is történt már hasonló eset.
Tavaly, egy márciusi napon sétálni indultam a kutyával a közeli erdőbe, ahova minden áldott nap menni szoktunk. Hogy eljussunk oda, végig kell menni egy rövid kis zsákutcán, ami közvetlenül a házunk mellől indul. Ebben a kis közben mindenki ismer mindenkit, köszönünk egymásnak, csak kisgyerekes családok, vagy öreg nénik/bácsik laknak ott. Toltam a babakocsiban Fricit, Vanek pórázon jött mellettem. 7 hónapos terhes voltam.
Észrevettem, hogy van az utcában egy kutya, de meg sem fordult a fejemben, hogy nincs ott a gazdája mellette. Amikor közel értünk hozzá, akkor láttam, hogy senki nincs az utcán, de akkor már késő volt. Hiába mondtam a kutyámnak, hogy nem-nem-nem, amit ő meg is értett, jött a másik kutya (kb 40 kilós volt, Vanek – aki egy vizsla- pedig 30) és elkezdte csipkedni Vanek fenekét, aztán egyre agresszívabb lett és ráfogott a fülére. Próbáltam elhívni Vanekot, a póráz még mindig a kezemben volt, de nem tudott kiszabadulni a szorításból.
Elkezdtem iszonyúan sikítani, hátha jön valaki, akárki segíteni. Szerencsére hamar kijöttek a szomszédok, de nem nagyon mertek mit csinálni. Az egyik pasi fogta Fricit és bevitte a házukba, Frici üvöltött, én ordítottam tovább, aztán elengedtem a pórázt, hátha Vanek úgy jobban tud védekezni, mert a másik még mindig nem engedte el. Nem mertem közéjük nyúlni, mert ahhoz sem éreztem elég erőt magamban, hogy a saját kutyámat elrántsam, meg persze nagyon féltem a másiktól, hogy megtámad, feldönt, ráugrik a hasamra, vagy akármi. Különben úgy éreztem, hogy akármennyire is szeretem Vanekot, az se érdekel, ha leharapják a fülét, csak a gyerekeimnek ne essen baja… A szomszédok közben felfegyverkeztek (bottal, fazekakkal, seprűvel), de továbbra sem mertek beavatkozni. Ami nem csodálok, mert én sem mernék benyúlni két idegen kutya közé.
Ekkor végre kijött a másik kutya gazdája, egy mozdulattal lerántotta a kutyáját az enyémről, ölbe kapta a nagy dögöt és mintha mi sem történt volna, bevitte az udvarába. És közben meg azt kérdezte felháborodva a szomszédoktól, hogy ki engedte ki az ő kutyáját? Egy szót sem tudtam neki mondani, próbáltam gyorsan felmérni Vanek sebesüléseit, itt-ott vérzett, meg nagyon meg volt ijedve, de nem sántított, úgyhogy kinn hagytam az utcán és rohantam be a gyerekhez, aki továbbra is üvöltött az idegen lakásban.
Na ekkor elszakadt a cérna és borzasztóan elkezdtem sírni. Az ijedtség miatt, féltettem a gyerekeket, a kutyát, meg magamat is. Adtak egy pohár vizet, megpróbáltam megnyugtatni Fricit, közben valaki behozta Vanekot is a lakásba, mert remegett, mint a nyárfalevél és nyüszített. Amikor összeszedtem magam, elindultunk haza. Egy nő hazavezette a kutyámat, én meg vittem Fricit. Még egy órával a történtek után is remegtem és hányingerem volt.
Itthon a legfontosabbnak azt tartottam, hogy Fricit megnyugtassam. Elmentünk egy nagyot sétálni és Vanekot csak akkor néztem meg, amikor egy óra múlva hazaértünk. Kicsit felnyüszített, amikor áttapogattam, erre Frici teljesen bepánikolt és sírva sikított. Szegénykém, azért jó nagy sokk lehetett neki is ez az egész. Vaneknak volt pár harapás a fenekén, a füle meg elég csúnyán ki volt lyuggatva. Persze pont akkor külföldön tartózkodott a férjem, meg a szüleim is, egy barátunk jött át a sebesüléseket felmérni, lefertőtleníteni.
Szerencsére nem lett komoly baj, akkor este ezt írtam a blogomban: “Most már jól vagyok, a baba ezek szerint nem ijedt meg annyira, hogy idő előtt kibújjon a pocakból.” Egy héttel később vezetés közben pánikrohamot kaptam. Még soha nem volt részem ilyenben, nagyon megijedtem. A kiérkező mentősök mondták, hogy bármilyen, az elmúlt hetek során ért stresszhatás kiválthat ilyet. (Négy héttel később, a 36. héten egészségesen megszületett Abigél.)
Tanulsága nincs a történetnek. Az, hogy megtámadják az ember kutyáját, benne van a pakliban. Viszont itt is előjön az a dolog, amit kulturált ebtartók soha nem fognak megérteni: hogy minek tart valaki kutyát, ha nem foglalkozik vele? Ráadásul ilyen nagytestűt? Ez a kutya egy lebetonozott, kb 20 nm-es kocsibehajtón él. Nem viszik sétálni. Nem labdáznak vele. Nem is csoda, hogy amint kiszabadul a börtönéből, ilyen agresszív módon viselkedik. Jó lenne, ha csak olyan emberek tartanának kutyát, akik foglalkoznak vele, sétáltatják és bezacskózzák a járdára pottyantott kutyakakát. Esetleg javaslom a „hülye gazdinak hülye kutyát sétáltatni tilos” táblák kitűzdelését minden gombostűfejnyi szabad közterületre, hátha biztonságosabban sétálhatnánk mi, a kisebbség.
(kép: fantom-xp.com)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: