Barcelona, ahol a szőke herceg tévedésből megkérte a kezem

Férjjel mi nagyon egy húron pendülünk. Hasonló a zenei ízlésünk, ugyanazokat a dolgokat tartjuk fontosnak az életben, közösek a gyerekeink is. Egyformán rettenetes a humorunk, kedveljük a monotóniát, nem szívesen változtatunk a jól bevált dolgokon. Ez az egyik oka annak, hogy most épp Barcelonából írok, ahová harmadjára látogattunk el közösen.

Még egyetemista voltam, amikor eltöltöttem itt négy hetet egy szuperintenzív nyelvtanfolyamon és azonnal kineveztem a katalán fővárost a kedvenc helyemnek a világon. Mi sem volt természetesebb tehát, hogy később, amikor találkoztam az én szőke hercegemmel, három hónap együttjárás után közösen is ellátogattunk ide. Igaz, nem együtt érkeztünk és nem is együtt távoztunk, mert én éppen Brüsszelben írtam a diplomamunkámat, de összehangoltuk a járatainkat és a repülőtéren találkoztunk.

Egy évvel későbbi ismét Katalóniába utaztunk, ekkor történt, hogy tévedésből megkérte a kezem. Ültünk a Barcelonetán egy bárban, söröztünk és véletlenül kicsúszott a száján, hogy hozzámennék-e feleségül. Természetesen igent mondtam, de miután részéről nem lett folytatása a dolognak és nem is látott neki nagy hirtelen esküvői meghívókat körmölni, úgy gondoltam, bizonyára csak valami tévedés történhetett, így tapintatosan nem hánytorgattam fel ezt a kis botlást a későbbiekben (fél évvel utána végül volt rendes lánykérés is, de az olyan mértékben volt felejthető színvonalú, hogy most, együttes erővel sem sikerült felidéznünk a részleteit).

A következő évben házasodtunk, utána meg folyton gyerekeket szültünk, így pár év kihagyás után most sikerült újra elszabadulnunk és önző módon úgy nyaralnunk, ahogy a gyerekekkel nem lehet. Sitgesben van a szállásunk (mint mindig), ez egy világhírű melegparadicsom, még anno bennszülött katalánok ajánlották nekem ezt a helyet és mi nagyon megszerettük. Megszoktuk, hogy itt csak nagyítóval lehet hetero emberpárra lelni (egészen pontosan ránk), hevenyészett demográfiai kutatásom eredményeképpen pedig elmondhatom, hogy a negyvenes-ötvenes meleg férfiak vannak itt legnagyobb arányban. Mi csak maciknak hívjuk őket egy régebbi közös élményünk hatására, amikor is órákon át tartó gyaloglástól kitikkadva, már-már elhomályosuló látással a távoli messzeségben megpillantottunk egy BEER BAR-t (sörbárra gondoltunk, akármit is jelentsen ez), de közelebb érve láttuk, hogy BEAR BAR (macibár) lesz az, de hogy ez mit jelent, azt a bejáratnál hemzsegő, egymás kezét szorongató jól ápolt ötvenes pasik barikádjától nem tudtuk kideríteni és szomjasak maradtunk.

Vagy vegyük csak a tegnapi esetet, amikor is én a legnagyobb lelki nyugalommal monokinizek a parton, mire egy dél-angol maci szóba elegyedik az urammal. Én feltűnésmentesen próbálom előkotorni a bikinifelsőt a táskából, de miután rájövök, hogy valószínűleg le se hoztam magammal, az is világossá válik számomra, hogy a fickót a jelenlétem maximum annyiban izgathatja, hogy vérzik a szíve ezért a valódi férfiszépségért, az én férjemért, amiért épp engem választott élete párjául.

Gay pride Sitges

No igen, vérezhet is, szerintem is nagyon vonzó férfi a férjem, de hogy értene is a nőkhöz, azt csak a legnagyobb jóindulattal állíthatom róla. Azt sem tudja mi fán terem a romantika és a bókokkal is csínján bánik, két-három évente tör elő belőle egy, a maihoz hasonló szerelmi vallomás:

Ráérősen kocogunk reggel a tengerparton számos sporttárssal egyetemben, amikor férj hirtelen megvilágosodik és felkiált (de úgy, mint aki épp fejben levezette egy több száz éve megoldatlan matematikai probléma elegáns bizonyítását):
-Te, Evcsi, fussál csak előttem egy picit!
– ???
– Így ni! Hogy neked milyen jó lábad van!!! Nem is értem miért nézem ezeket a rozzant nőket, amikor te itt vagy nekem!

Ha tetszik a blog, csatlakozz a facebook oldalamhoz is, nem fogod megbánni!