mert koszos és büdös és mindig késik, ráadásul kisgyerekekkel tömegközlekedni a fővárosban már valóságos extrém sportnak számít, épp ellenkezőleg! Én azt utálom, hogy olyan csodálatosan varázslatos és halálosan izgalmas a fiam számára. Elvihetne reggelente az apjuk autóval, addig is tudnánk beszélgetni, világosban látnánk egymást, de nem, mert nekünk busszal kell menni. Csakhogy a lányom nem szeret buszozni.
Gyomorgörcsös kínlódás ez számomra naponta kétszer és ugye nem kevés megállóról van szó, amíg eljutunk a bölcsibe, vagy a bölcsiből haza. Semmi sem jó neki. Kezdve azzal, hogy mostanában kitalálta, hogy nem bír elgyalogolni a megállótól a bölcsődéig, aláírom, tényleg nem egy köpés, de mondjuk 600 méter. Csakhogy eddig lazán lesétálta, mostanában meg lecövekel a zebra közepén, hogy vegyem fel. Újra előszedtem a manducát, hogy abba beültetem, de az nem felel meg neki. Bezzeg Fricinek megfelel, bele is ül a hátamra (15 kg), de akkor mindig az van, hogy Abit ugyanúgy cipelem a karomban (10 kg). És általában még van egy táskám meg egy szatyor a váltóruhákkal.
Tegnap hazafelé úton Abi megsértődött, mert megettem az utolsó falat banánját, mert azt hittem nem kéri, erre kiderült, hogy ő csak ideiglenesen nem kérte, úgy gondolta, hogy majd én azt tárolom szépen a kezemben addig, amíg újra szüksége nem lesz rá. Úgyhogy felkapta a vizet és hazáig üvöltött. A buszon is, de mint akit kínoznak, ha ölbe vettem, akkor még jobban, mindenki láthatta, hogy teljesen alkalmatlan vagyok az ő anyjának lenni, mert sírva taszított el magától ha közeledni próbáltam. Persze cumi nem volt nálam (bár sokszor az sem nyugtatja meg), a banánt, meg a szőlőt visszautasította, pedig az még az egyetlen használható megoldás ha valamit majszolhat az úton, addig sem ordít.
Mindegy, végül hazajutottunk valahogy, leizzadtam vagy hatszor, ma reggel pedig férj elvitt minket autóval, hogy legalább egyszer ne kelljen kínlódnom Abival a buszon a heti 10 alkalomból. Igen ám, de van nekem a másik gyerekem, Frici. Ő meg autózni nem szeret. Illetve magával az autózással nincs baja, csak éppen akkor, ha tudja, hogy van más opció is (buszozás). Így ma reggel Fricikém végigüvöltötte az autóutat, lankadatlanul skandálva, hogy ő busszal akar menni. Mi mindent megpróbáltunk, bemondani a megállókat, meg azt is, hogy vigyázzanak, az ajtók záródnak, de még akkor is ordított, amikor már rég kiszálltunk. Mondanom sem kell, hogy Abi cica elégedetten (és egy hang nélkül) üldögélt végig.
Nem tudok megoldást erre a helyzetre, talán az lenne jó, ha vinnék nekik kismotort, akkor talán nem kéne egyikőjüket sem cipelnem, de két gyerekkel, két táskával, két plüssállattal és két kismotorral fizikai lehetetlenségnek érzem felszállni a buszra. Esetleg úgy, hogy viszek babakocsit is, mintegy bázisul a fent felsorolt kellékeknek, bár abba is csak Frici hajlandó beülni, Abi nem.
Nektek (vagy a gyerekeiteknek) mekkora élmény a békávézás? Van valami tuti receptetek, hogy minden gyereknek jó legyen?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: