Sajnos Abigél lányom a címben említett “kórsággal” született, annak is a kis korkülönbséggel sújtott változatával. El lehet azon mélázni, hogy mekkora korkülönbség az ideális a gyerekek között, de minden verziónak megvan a maga előnye és hátránya, sőt, az még eléggé ideális eset is, amikor az élet úgy alakul, ahogy elterveztük és nem kell évekig küzdeni, hogy megfoganjon a kistestvér.
A kis korkülönbségnek (a gyerekeim között másfél év van) a nehézsége tulajdonképpen az első egy-másfél év túlélése, amikor még a nagy sem elég nagy ahhoz, hogy elmondja mi bántja, amikor két gyereket kell egyszerre pelenkázni és amikor a kicsi folyton menne, utánozná a nagyot, de még mondjuk mászni sem tud, nemhogy járni. Nem könnyű ez a szülőknek, bele lehet izzadni egy-egy szituációba, de túl lehet élni. Sőt, miután túléltük (mármint az első másfél évet), törlődik az agyunkból és csak a szépre emlékszünk.
És hogy mi az előnye? Az, hogy a gyerekek hamar összeérnek. Onnantól, hogy a kicsi is elkezd járni, beszélni, teljes értékű partnere a nagynak a játékban, egész álló nap békésen eljátszadoznak, vonatoznak, közösen építenek legóházat, beszélgetnek, olvasgatnak, nekünk elég csak néha bekukkantani a gyerekszobába, amúgy nyugodtan pihenhetünk, csinálhatjuk a dolgunkat… Jaj, bocs, azt hiszem elbóbiskoltam.
Természetesen ez nem így van, legfeljebb az álmainkban. Igaz ugyan, hogy ideig-óráig képesek együtt játszani, de aztán hamar összevesznek, mert a nagyobbik valami komoly épületet szeretne alkotni legóból, a kicsi pedig kétszer kettes kockákból sormintát, nyilván a házépítéshez szükséges elemekből, ilyenkor márpedig ordítás van. Vagy a nagy szeretne valami komoly mesét meghallgatni, mire a kicsi agresszíven odanyomul a leporellójával és ilyenkor is ordítás van. Mindkét gyerek az ölembe fúrja magát, két különböző könyvvel, igyekeznek minél jobban az arcomba tolni őket, így propagálva az általuk választott irodalmat. Mivel a kicsit nem kötik le a hosszú mesék, helyette figyelemfelkeltő rosszalkodásokkal próbál szabotálni, ezért általában neki való könyveket olvasunk és Frici este, elalvás előtt kap nagyfiús mesét. Próbáltam kompromisszumot kötni, hogy egy mondatot olvasok a nagyfiús könyvből, egyet meg a kislányosból, de állítólag úgy élvezhetetlen az előadás. És még sorolhatnám az ehhez hasonló mindennapos kis konfliktusokat.
Abi félistenként tekint a bátyjára. Minden gondolata körülötte forog, szinte nem is tudja egységként kezelni magát, azt hiszi, hogy ők Fricivel egyek és elválaszthatatlanok. Ha szedek neki egy tulipánt, azonnal kéri, hogy vágjak Fricinek is, ha egy csomag matricát kap, kérdezi, hogy a Fricié hol van, teregetésnél a legutolsó kisgatyát is magához öleli, hogy az a Fricié. Ez a múltkori kis történet is jól példázza az önzetlen szeretetét:
Valamelyik este vacsorarepertoárom egyik alapdarabját, a tejbegrízt vonultattam fel a gyerekek étkezőasztalán. Kitettem kis tányérokba, hadd hűljenek és bementem Fricikémhez a nappaliba, hogy enyhítsem az indokolatlan hisztijéből fakadó feszültséget, addig Abi a konyhában maradt egyedül, néma csöndben. Azt hittem megzabálom, amikor egy perccel később megláttam munka közben: szórta a kakaóport a grízre. A saját tányérját már meghintette egy csapott evőkanálnyi porral, épp akkor kaptam rajta, amikor a Frici tányérjára kotorta a megboldogult WTC ikertornyaival közel azonos méretű halmokat. Mert tudja, hogy Frici nagyon szereti a kakaót…
És hogy Frici hogy viszonyul hozzá? Szereti, nagyon… óvja, félti, nem ütögeti, nem rugdossa (ezek ebben a korban dicséretes dolgok ám!), sokszor bevonja a játékába, de ő azért tudna élni nélküle, legalábbis ezt hiszi. Neki vannak még homályos, de boldog emlékei az egykeségben eltöltött hónapokról és igényli is, hogy néha csak vele foglalkozzunk, szabadnapot tartsunk, Abit meg vigyük nyugodtan a bölcsibe, küldjük el a mamához, vagy esetleg a holdra. 🙂
Szerintetek mekkora az ideális korkülönbség? Nálatok hogy alakult?
Ha tetszik a blog, csatlakozz a facebook oldalamhoz is, ahol naponta gyerekszáj, vizslafotó, vagy leharcolt feleség rovatokkal várlak. 🙂
kép: Shemele Hodges Photography
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: