A kisgyerekes barátainkkal nagyjából egy korosztály vagyunk, leszámítva, hogy én még hatvannégy boldog napig huszonéves vagyok, de a többség (azaz páronként minimum egy fő) tényleg alulról nyaldossa a negyvenet. A gyermekek száma a legtöbb helyen három. Tudom, ideje lenne belehúznunk, de mi még várunk valami nemlétező, tökéletesen ideális időpontra, amikor is minden körülmény megfelelő és a mi lelkünkben is összehangolt rend és béke honol. De addig is, amíg sem terhes nem vagyok, sem szoptatós kismama, néha szívesen kimozdulnék itthonról. De hová jár manapság szórakozni Budapesten a mi korosztályunk?
Volt egy jól bevált helyünk a Liszt Ferenc téren, ahol kényelmesek voltak a székek, nem szólt üvöltő zene, lehetett koktélokat inni, enni, meg beszélgetni is. Volt elég hely ahhoz, hogy ne kelljen szomszédos asztalokról a mi asztalunkra lógó könyökökkel hadakoznunk és még kedvezményt is kaptunk a fogyasztásunkból. Jellemző ránk, hogy ilyen konzervatív nézeteket vallunk és nem szívesen változtatunk a jól bevált dolgokon, legyen az szórakozóhely, barát avagy házastárs. Nemrégiben viszont átalakítás miatt ez az étterem bezárt és ez, vagy valami kezdődő kapuzárási pánik arra sarkallt minket, hogy új, fiatalos(!) helyeket fedezzünk fel fővárosunk nyüzsgő éjszakai életében. Így hát, hatfős társaságunkkal belevetettük magunkat a Király utcai bulinegyed egyik felkapott udvarába, hogy mi majd ott milyen jól fogjuk érezni magunkat. Nem tudom minek próbálkozunk állandóan, legutóbb is sikerült egy olyan kocsmába vetődnünk, ahol olyan hangos volt az élőzene, hogy csak üvöltve tudtunk beszélgetni. Érdekességként megjegyezném, hogy ez a hely röviddel ottjártunk után szintén bezárt, amiből félve merek csak arra következtetni, hogy romlást hozunk az éttermekre, ellenben nagy biztonsággal arra, hogy a nekünk tökéletesen megfelelő (értsd: a mindenkori trendekkel szembemenő) vendéglátóipari egységekre egyszerűen nincs kereslet és ezért kénytelenek lehúzni a rolót.
Beültünk tehát egy nagyon nyüzsgő, nagyon zsúfolt bárba, ahol a Csuporka nevű pincérnő szolgálta fel a rendelésünket a mintegy 60 centi átmérőjű asztalra, mely körül hatan nyomorogtunk. Ezután helyváltoztatáshoz (értsd: levegővételhez, valamint végtagjaink átmozgatásához- a szerk.) támadt kedvünk, nemrégiben megtudtuk ugyanis, hogy divatos manapság egyik kocsmából a másikba vonulni, úgynevezett kocsmatúrán részt venni. Éhesek is voltunk, így hát jó érzékkel sikerült kiválasztanunk a környék egyetlen olyan vacsorázóhelyét, ahol a., van különterem, b., a különteremben rajtunk kívül csupán egy visszafogottan és kulturáltan viselkedő távol-keleti turistacsoport étkezett síri csendben a fehérre meszelt falak között, a hangszórókból halk halotti muzsika szólt és felszámolták azt a koktélt is, amit nem tudtak nekem elkészíteni mentalevél hiányában.
A fergeteges hangulati elemekkel tűzdelt vacsora után egy nagyon felkapott romkocsmába sétáltunk át, ahol két részre szakadt a társaságunk, ugyanis a sörpultnál nem árultak koktélt és viszont. Ez a kis apróság aztán olyan bonyodalmakhoz vezetett, hogy mi, koktélos lányok, elveszítettük a söröző fiúkat. Meglehet persze, hogy ők direkt bújtak el, hogy nyugodtan stírölhessék kicsit a felhozatalt (úgy értem a velük házasságra lépett nőn kívüli vadítóan izgalmas világ résztvevőit), álmukban sem gondolva arra, hogy a velük házassági életközösségre lépett nők is éppen idegen férfiak kíváncsi tekinteteinek kereszttüzében állnak. Több anyatársam jegyezte meg különben mostanában (egy-két-három év kihagyás után a közkedvelt belvárosi szórakozóhelyek egyikére visszatérve), hogy nem érezték jól magukat, feszélyezte őket a sok száj- és mellplasztikázott, köldökig nyitott dekoltázzsal szánalmasan nyilvánvalóan férfira vadászó nőnemű kínálat és az őket, khm, befogadó kereslet. És ez nem azért van, mert ezek az anyák besavanyodtak és megrondultak otthon, mert igenis csinos, szép és intelligens nők, csak valószínűleg nem a megfelelő helyre mentek.
De mégis mi a megfelelő hely egy kis baráti dumálásra? Persze, a legkézenfekvőbb egy házibuli lenne, mert ott nem kell kényelmetlen cipőbe bújni, el lehet terülni a kanapén, olcsó a kaja és a bor, és a kórokozóktól való halálfélelem nélkül is rá lehet ülni a wc-re. Mint már említettem, a mi társaságunk harmincas, “rendezett házasságban” élő (bocsánat, ezt mindenképpen le akartam írni egyszer az életben, jelentsen akármit is ez a kifejezés), kisgyerekes emberekből áll, nem célunk tehát a párkeresés, annál inkább szeretnénk viszont végre gyerekmentesen egymással beszélgetni, anélkül, hogy egy-egy random kiskorú a nadrágszárunkat rángatva szakítson folyton félbe minket valami naggggyon fontos dolog miatt, tehát mindenképpen el kell hagynunk a lakásunkat, hiszen -felügyelet mellett- ott tartózkodnak a gyermekeink.
Pár hónapja volt a sógornőmmel egy gyermekeket és férjeket hátrahagyó, kimozdulásra irányuló próbálkozásunk. Rendkívül eredeti ötlettől vezérelve kitaláltuk, hogy moziba megyünk. Én 6 éve voltam utoljára és itthon sem szoktam filmeket nézni, úgyhogy nekem a leggagyibb vígjáték megtekintése is élményszámba megy. De lássuk, hogy mégis hogy néz ki a gyakorlatban egy ilyen kiruccanás:
Az indulást és találkozást fürdetés utánra időzítettük, botor módon ugyanis igyekeztük megkímélni férjeinket az itteni 2 és az ottani 3 gyerek megvacsoráztatása, megtisztítása és elaltatása okozta nehézségektől. Ma már (ha újra adódna egy ilyen kivételes alkalom, hogy elmegyünk valahova) biztosan nem így csinálnánk. Nyilvánvaló, hogy hamarabb indulnánk. Mert azóta emancipálódtunk és beláttuk, hogy a férjeink is kibírnak egy fél délutánt és egy egész estét az utódaikkal. És mert akkor a mozi előtt nem csupán egy szűk órácskánk lenne arra, hogy vegyünk pár ruhát a gyerekeknek (mert mindig kinőnek valamit) és még beszélgessünk is, hanem esetleg magunknak is lenne idő szétnézni. Akkor nem kellene a Sug*r egyetlen működő és csöppet sem vendégcentrikus bárjában a huszonöt perces vágtában történő ruhabeszerzés után megfáradtan lehuppanva túl sietősen meginnunk két túl erős koktélt, majd túl kevés beszélgetés után túl sokat késve és túl hangosan röhögcsélve megérkeznünk a moziterembe, végül pedig a film után a zárni vágyó vendéglátósok rosszalló pillantásaitól övezve villámgyorsan ledönteni még egy koktélt, hogy éjfélkor biztonsági őrök által kedvesen kivezettetve távozhassunk. Most már tudom, hogy épelméjű ember hétköznap este nem egy bevásárlóközpontba indul szórakozni, mindenesetre viszonylag csalódottan fejeződött be számunkra a kimenőnk, nem volt alkalmunk jól kidumálni magunkat. Tanulság: legközelebb kihagyjuk a mozit és bemegyünk a belvárosba!
De mégis hova? Ti ismertek jó helyeket?
Ha tetszik a blog, csatlakozz a facebook oldalamhoz, ahol naponta várlak gyerekszáj, vizslafotó, vagy leharcolt feleség rovatokkal! 🙂
kép: innen
