“Könnyű szülés volt. Kb. 11 perc.”

Épp 2 évvel ezelőtt történt. Még 3 hét és 1 nap volt hátra a kiírási dátumig.

Reggel 6-kor arra ébredtem, hogy valami szivárog. Megemlítettem Zolinak, de csak olyan félig komolyan, hogy lehet magzatvíz is, a szülésnek semmi (egyéb) jele nem volt különben, keményedésekről, jóslófájásokról még hírből sem hallottam. Sőt, napok óta fizikailag és lelkileg is elég fittnek éreztem magam.Reggel elvittem Fricit a bölcsibe, aztán még vasaltam, pakolásztam otthon. Közben két éjszakai betétet áztattam át. Nem tudtam mit csináljak, úgy voltam vele, hogy jobb lesz bemenni a kórházba, mert ha tényleg magzatvíz, akkor baj van, ha pedig téves riasztás, legfeljebb hazaküldenek… Biztos nem én vagyok az első nő a földön aki potyára megy a szülőszobára. Azért még szép nyugodtan megfürödtem, felöltöztem, közben izzítottam anyáékat, hogy jöjjenek át Fricire vigyázni, meg vigyenek be a kórházba. Aztán mire szépen összekészültem, komplettíroztam a kórházi motyómat (épp előző este készítettem össze a nagyját) már egyre türelmetlenebb lettem, így végül a férjemet is hazarángattam, ő vitt be a kórházba olyan dél körül. Ültünk a kocsiban, egyikőnk sem gondolta komolyan, hogy szülni fogunk. Még elviccelődtünk azon is, hogy nincs is fiúnevünk.

Szépen bementünk a kórházba. Nem találtuk a szülészetet. Nem mentem el a szülésfelkészítőre, mert gondoltam rutinos vagyok én már, ráadásul még csak most szültem Fricit (most másfél éve). Gondoltam, minden a régi. Hát ja. Még a kórház neve is megváltozott, bár ez a szülést nem befolyásolta. A belgyógyászaton kérdeztünk meg egy dokit, hogy merre van a szülészet. Mondta, hogy a harmadikon, de előtte be kell jelentkezni a PIC ambulancián. Jó, odamentünk, millióan voltak, ácsorogtunk a folyosón. Közben csurgott a magzatvíz. Kijött egy doktornő, megkérdeztem tőle, hogy ha elfolyt a magzatvizem, akkor jó helyen vagyok-e itt. Azt mondta, hogy igen. És otthagyott. A folyosó közepén. Állva. A jövőben már tudni fogom, hogy elfolyt magzatvízzel tömött folyosókon illik álldogálni. Aztán még próbáltam rányomulni minden arra járó köpenyesre, végül valaki soron kívül bevitt az ultrahangra. Kiderült, hogy tényleg kevés a magzatvíz, úgyhogy az folyik. Menni kell a szülészetre, hogy megvizsgáljanak. Addigra már átázott a nadrágom is. Ctg-re tettek. Közben Zolival megbeszéltük a fiúnevet, de valahogy annyira nem tűnt fontosnak, éreztük, hogy lányunk lesz.

Szerencsére pont benn volt a dokim, így már az első pillanattól ő látott el. Azt mondta, hogy még ma meg kell szülnünk a fertőzésveszély miatt.

Zoli felhozta a bőröndömet a kocsiból, mert gondoltam, nem leszek olyan égő, hogy cuccossal állítok be, amikor jó eséllyel úgyis hazazavarnak. Fél kettő volt, hogy elfoglaltuk a szülőszobát. Választék volt bőven, ugyanis megint olyan mázlista voltam, hogy sikerült két front közt szülni indulnom, úgyhogy egyedül voltam az egész szülészeten. Kaptam oxytocint is, hogy induljon be a szülés. Ez olyan szinten nem használt, hogy még 5-kor is vígan sétálgattam, olvasgattam. 6 körül már kezdtek zsezsegni a nővérek (egy szülésznő meg kábé 8 gyakornok) hogy érzek-e már valamit, mert a gép fájásokat mutat. Hát nemigen éreztem én semmit, bár jobb szeretném azt hinni, hogy olyan kemény csaj vagyok, hogy nekem meg se kottyannak holmi fájások. 7-kor műszakváltás volt, szerencsére a gyakornokok is eltávoztak. A szülésznő ugyanis rajtam tartotta célszerűnek megtanítani a lányokat infúziót betenni, hiába mondtam neki, hogy ez veszélyes dolog, mert meghallom a vér szót és még el találok ájulni…

A műszakváltáskor már mintha lettek volna fájásaim, de lehet, hogy csak beképzeltem őket. Szóltam a dokinak, hogy beszéljük meg az érzéstelenítést (EDA). Erősödtek a fájások, mire jöttek bekötni az EDÁT (8 körül), már jólesett nyöszörögni egy-egy fájás közben. Aztán az EDA gyorsan hatott, mondták, hogy 5 fájást ki kéne várni bal oldalon fekve, 5-öt meg jobb oldalt, hogy jobban szétáradjon az érzéstelenítő. Az orvos kérte, hogy majd szóljak ha rám jön a szülési inger. Mikor már úgy ítéltem meg, hogy eleget feküdhettem a bal oldalamon, szóltam a dokinak, hogy szülhetnékem van, de azért szívesen átfordulok még  a jobb oldalamra is, ha ragaszkodik hozzá. Mondta, hogy akkor inkább toljak párat. Hármat kellett, nyomtam hármat. Megismételtük még egyszer. Kérték, hogy nyissam ki a szemem. Ugyanis megszületett a kisbabám.

Ahogy a leírtakból látszik, megint könnyű szülésem volt. Még az elsőnél is könnyebb. Egy baj volt vele, mégpedig az, hogy férjem hajlamos azt hinni, hogy a szülés, mint olyan, meg se kottyan az ember lányának. Mindenkinek újságolta, hogy könnyű szülés volt. Még másnap is azt számolgatta, hogy 21.11-kor még egy emailt küldött el (ez meg miért emailezget a szülőszobán és különben is kinek írt???), és én pont akkor szóltam a dokinak, hogy szüljünk. 21.22-kor meg már kinn is volt a baba. Tehát kábé 11 perc. Ahogy ő fogalmazott…

Ha tetszik a blog, csatlakozz a facebook oldalamhoz is, ahol naponta gyerekszáj, vizslafotó, “szétszórtfeleség” és egyéb rovatokkal várlak!