Hogy tanul meg egyszerűen biciklizni a gyerek?

Emlékszel rá, kedves olvasó, hogy te hogyan tanultál meg biciklizni? Mert én igen: Balmazújvároson, a Kadarcs utcában szaladtak utánam a szüleim erősen markolva a biciklim hátuljához rögzített seprűnyelet. Majd bátortalanul, de önállóan is megpróbáltam egyensúlyozni, pereceltem hatalmasakat, folyton kéznél volt a Betadine, meg gézlapocskák a legújabb sebekre.

Ehhez képest a fiam három és fél évesen csak lazán ráült a pedálos biciklire és elindult vele. Néhány napos gyakorlás után pedig már a bölcsődéből is képes volt hazabiciklizni, pedig 4-5 km-ről van szó! Még mindig nem tértem magamhoz, hogy ez ilyen könnyen ment, pedig olyan egyszerű rá a magyarázat. Lássuk tehát az evolúciós lépcsőfokokat, hogyan lesz kúszó-mászó kisbabánkból egy szempillantás alatt Homo velocipédusz, azaz kerékpározó ember(gyerek)!

Homo enduritisz (kismotoros embergyerek): 1-3 éves korig

Frici kismotoron

Frici a legtöbb kisgyerekhez hasonlóan kotor-motoron kezdte kerékpáros pályafutását, amit az első születésnapjára kapott (ekkorra már stabilan járt). Tudjátok, ez az a háromkerekű műanyag kismotor, anyakönyvi nevén Enduro(!), amiből annyi van a játszótereken, mint égen a csillag. Sokan nem tudják viszont, hogy ez a játék magyar találmány és gyártmány, méltán lehetünk rá büszkék. A gyerekek imádják, persze vannak olyanok, akik elsőre nem tudnak mit kezdeni vele és akár hónapokig csak kerülgetik, de előbb-utóbb a legtöbbjük ráérez a használatára és száguldozik vele a szülei nem kis aggodalmára. Nem titkolom, hogy motoros balesetek vannak, voltak és mindig is lesznek; előfordult már a történelemben kisebb-nagyobb bukfenc, felszakadt szemöldök, kiütött fog, úgyhogy a legelvetemültebb csirkefogóknak azért nem árt már egész kis korban sisakot tenni a fejükre.

Természetesen nemcsak ez a fajta kismotor van a piacon, vannak masszívabbnak tűnő társaik is, de azokról jellemzően csak a picit nagyobb gyerekeknek ér le a lába, a kisebbeknek inkább ez a hagyományos (Enduro) való, melyet két méretben is gyártanak. (Csak így itt zárójelben jegyezném meg, hogy létezik a legkisebbeknek szánt, úgynevezett nyuszis motor, ami szerintem kész életveszély, az én gyerekeim akkorákat borultak róla gyakorlatilag álló helyzetből -mert haladni azt nemigen lehet vele-, hogy “öröm” volt nézni. Nagyon eltájolták a súlypontját, ügyetlen az egész szerkezet. Zárójel bezárva. Pont.)

Homo triciklusz (háromkerekűs embergyerek): 2-4 éves korig

kép: innen

Szerény véleményem szerint a tricikli az egy evolúciós zsákutca. Csak és kizárólag egy hasznát látom, mégpedig azt, hogy a gyerek köszönő viszonyba kerül a pedállal és annak működésével, ami azért akkor, amikor átül a rendes biciklire, nem válik hátrányára, sőt! Egygyermekes szülők (és azok gyerekei) el is bohóckodhatnak vele, nincs ezzel semmi gond, de ott, ahol egynél több kisgyerek van, esetleg nem csak céltalan játszóterezésből áll az élet, hanem időre kell menni a tesókért, illetve autó híján közlekedésre szeretnék használni ezt az eszközt, na nekik nem egy telitalálat. Ha elfárad a tekerésben a gyerek, a triciklit nem tudom csak úgy a hónom alá csapni és különben is, ha még egy babakocsit is tolok, vagy szatyrot cipelek, akkor hol van nekem szabad kezem triciklit tologatni? Egyébként Fricinek volt ilyenje, de csak a nagymamánál. Amikor a gyerekek náluk vannak, akkor ott ráérős az élet.

Homo futóbiciklusz (futóbiciklis embergyerek): 2-4 éves korig

Két és fél éves sem volt elsőszülöttem, amikor vettem neki egy futóbiciklit. Sajnos elsőre nagyon mellényúltam, pancser módon beruháztam ugyanis egy fából készült példányba, annak is egy noname változatába. Értékcsökkenten bukkantam rá a neten, de jó nagy hülyeség volt megvenni, látszik, hogy nem jártam körül eléggé a témát a vásárlás előtt. Mondjuk Frici nagyon örült neki, hamar megtanulta hajtani és boldogan gurult vele, de csak rövid ideig. Nem volt ugyanis ülése, hanem az alábbi képen is látható, szélesebb deszkán kellett üldögélnie, ami folyton kidörzsölte a combját. Ezen kívül a legnagyobb problémája a súlya. Az van ráírva, hogy “max. 20 kg”, ami jobb helyeken a terhelhetőséget jelenti, ez esetben viszont inkább valami olyasmit, hogy “20 kilóban maximalizáltuk a bicikli önsúlyát  mert ha csak egy grammal is nehezebb lenne, a szülő már nem bírná hazacipelni a játszótérről”. Van egyébként olyan fabicikli, egy ismertebb típus, amit szeretnek a szülők és gyerekek is egyaránt, de annak rendes, állítható magasságú ülése van és lényegesen könnyebb ennél:

saját gyerek béna fabiciklin

Egy fél évig elszórakozott vele, arra jó volt mondjuk, hogy megtanult egyensúlyozni, de tavaly ősszel beleszaladtam egy úgynevezett féláras napba, amikor az itthon legnépszerűbb futóbicikli-gyártó is féláron kínálta termékét. Direkt nem akarom leírni a márkát, mert ez nem egy píár cikk, ráadásul így bátran megírhatom a kellemetlen tapasztalataimat is (ha valakinek mégsem egyértelmű, hogy melyikről van szó, nyugodtan írjon emailt és megválaszolom). Volt tehát ez az egyszeri akció, amikor 5 000 Ft-ért volt kapható a jármű 10 000 Ft helyett, rögtön be is indult a forródrót, szerintem 8-10 ismerősöm biztosan rendelt tőlük aznap. Magával a termékkel nincsen bajom, tényleg szuper, nálam inkább az ügyfelekkel való kommunikáció terén bukott el a cég. (Az apróbetűs részben volt, hogy nem lehet két biciklit rendelni, a rendszer ellenben fogadta a rendelést, kedves ismerősömék pedig másnap emailben értesültek arról, hogy sajnos ez így nem működik, benne volt az akciós szabályzatban. Heves e-mailezés következett ezután, a kapcsolattartó végig rendkívül lekezelő stílusban foglalkozott az amúgy nagyon intelligens és kompromisszumkész vevővel. Végül megkapták a bicikliket, de maradt azért egy kis keserű szájíz.) Ja és én sem értem, hogy miért kellett dupla szállítási díjat fizetnünk a néhány utcára lakó barátnőmmel, aki az én címemre kérte a szállítást, de persze belenyugodtunk, a szabály az szabály, csak ezek után elvártam volna, hogy két külön fuvarral szállítsák ki a bringákat. 😀

No de térjünk rá az előnyeire! Merthogy a gyakorlatban csak előnyei vannak! Kezdve azzal, hogy pihekönnyű (2,5 kg-ot ír a honlap), kényelmes a nyerge, széles tartományban állítható a nyeregmagasság és tömör, defektmentes kereke van. Bár bevallom, én eleinte pont ettől tartottam, mármint hogy a kemény kerékkel agyrázkódásig zötyög majd vele, de a gyakorlatban szó nincs erről.

Frici tehát 3 éves volt, amikor megvettem neki a futóbicajt. Persze ekkor ő már pedálosra vágyott és rendkívül csalódott lett, amikor megtudta, hogy nem olyat vettem neki, teljesen nyilvánvaló, hogy csak azért volt hajlandó egyáltalán ráülni, mert kosár is tartozott hozzá, meg csengő és mert narancssárga! Hamar beleszeretett és elválaszthatatlan társak lettek. Életem egyik legjobb beruházása volt ez, főleg így féláron. A mindennapos használat ellenére is szuper állapotban van, így Abinak is jó lesz majd. Egyébként 2 év garanciát vállalnak a termékre. (Nekünk nem volt vele problémánk, de hallottam másoktól tengelytörésről, apróbb hibákról, amiket természetesen garanciálisan szervizelt a gyártó).

saját gyerek a futóbiciklin

Homo velocipédusz (kerékpározó embergyerek): akár 3 éves kortól

Frici mindvégig szívesen használta a futóbiciklit, de azért nem múlt el úgy nap, hogy ne említette volna meg párás szemmel azt a rettenetesen távolinak tűnő boldog napot, amikor majd végre kap egy rendes, pedálos biciklit, úgyhogy március végén megesett rajta a szívünk és elkezdtük a kutatásokat kerékpár ügyben. Elmentünk két kerékpárboltba is a környéken, de némiképp ellentétes információkat kaptunk a szakemberektől azzal kapcsolatban, hogy mekkora is legyen a kezdő bicikli egy százegynéhány centis, három és fél éves kezdő számára. Az egyik boltban a 14″-ost javasolták, a másikban a 16″-ost. Ez utóbbiról nem ért le a lába, így akármennyire is próbáltak meggyőzni, nem tudtam elfogadni az érveiket. Ami amúgy megdöbbentett, az az volt, hogy milyen irdatlanul nehezek ezek a pedálos bringák a futóbiciklihez képest. Frici ki is próbálta őket, de nagyon nehezen ment neki maga a tekerés, teljes testét beleadta egy-egy mozdulatba, és még így is alig bírt haladni, alaposan meg is csappant a lelkesedése.

Bújtam a netet és végül a “kék-fehér” sportboltban találtam egy narancssárga, krokodilos dudával felszerelt, 14″-os darabot, amiről gyanítottam, hogy elnyeri a tetszését, tekintettel arra, hogy mostanában a narancssárga a kedvenc színe, már-már mániája. Elmentünk élőben is megnézni, és nem csalódtam a gyerekben: egyből magához ölelte a járgányt, simogatta az ülését, nyomkodta a dudáját és ha kínkeservesen is (még mindig nehezen ment a tekerés), de ment pár kört az üzletben (persze pótkerékkel), alig tudott betelni a kerékpár gyönyörű színeivel… Megvettük, hazahoztuk, teszteltük.

Be kellett látnunk, hogy a pótkerekezés lehetetlen küldetés kertvárosi körülmények között. Elég egy apró útegyenetlenség a járdán és fennakad a pótkerék, a gyerek meg hiába teker, nem halad semerre. Csak az úttesten tudott vele menni, de ő mindenáron az erdőben akart túrázni vele. Ki is mentünk, de teljesen reménytelen volt. Egy centit sem bírt haladni, úgyhogy leszereltem a pótkereket. És kiderült, hogy a gyerek tud biciklizni!!! Olyan szinten megtanulta az egyensúlyozást a futóbiciklin, hogy gyerekjáték volt neki. Mégsem élvezte igazán. Félt, hogy elesik, nagyobb, nehezebb volt a bicikli a megszokottnál, bizonytalan volt vele, és az én fiam nem szeret kockáztatni, úgyhogy hazajöttünk. Utána még pár napig használta, szigorúan pótkerékkel, de úgy meg nem élvezte. Aztán egy hónapig elő sem vettük a garázsból, visszatért a futóbiciklihez, az új kerékpárjára rá sem nézett. Már kezdtem csalódott lenni, hogy sikerült megint valami használhatatlant vennem, amikor a minap kérte, hogy vegyem elő. Ment 50 métert, majd kérte, hogy vegyük le a pótkereket, mert ő már nagyfiú lett és úgy érzi, hogy tud biciklizni. Levettük:

Tény, hogy elsőre iszonyúan nehezen megy majd a gyereknek a tekerés, főleg, ha még sosem próbálta korábban (pl.triciklin). De az a gyerek, aki elég sokat és nagy magabiztossággal futóbiciklizett korábban, higgyétek el nekem, hogy TUD BICIKLIZNI! Persze vérmérséklettől függ, hogy mennyire bátor és lelkes, lehet, hogy azonnal menni fog neki, lehet, hogy egy kis gondolkodási idő kell neki, mint az én fiamnak. Erőltetni viszont nem szabad, nehogy elmenjen a kedve, úgyhogy ha kéri, nyugodtan tegyük vissza a pótkereket és akkor használja felváltva a futóbiciklivel, az egyensúlyozást elfelejteni biztosan nem fogja!  Időnként próbálkozzatok meg levenni, egyszer csak rá fog érezni és már le sem akar szállni róla!

Velünk is így volt, múlt héten már úgy jöttünk haza a bölcsiből, hogy biciklivel mentem, Abi mögöttem ült gyerekülésben, Frici pedig úgy jött mellettem több mint 4 kilométeren keresztül, hogy nekem méterenként leesett az állam… Hogy a futóbiciklinek köszönhetően gyakorlatilag teljesen egyedül megtanult biciklizni! Három és fél évesen! Azt hiszem nem túlzás, ha azt állítom, hogy a futóbicikli egy zseniális találmány és mindenkinek csak ajánlani tudom. Érdemes figyelni, hátha van valami akció és akár jó előre is megvenni a gyereknek, vagy ha van a rokonoknál, akkor időben bejelenteni az öröklési igényt, esetleg használtan nézni a neten, mert ez tényleg egy olyan eszköz, ami után már gyerekjáték a pedálos biciklizés!

Tudom, hogy most sokaknak ingerenciája lenne bekommentelni, hogy az ő gyereküknek aztán nem volt futóbiciklije (tízezerért) és mégis (vagy éppen mégse), de semmiképpen nem három és fél, hanem már kétévesen is, sőt, hamarabb tudott biciklizni, mint járni, és teperve született meg, majd csusszant ki a feneke mögött a kerékpár alakú méhlepény. És hogy a futóbicikli fölösleges pénzkidobás, mert semmi sem pótolhatja a jól bevált seprűnyeles módszert, és valóban, már 120 Ft-ért árulnak használt seprűnyelet a neten, csak aztán majd drága lesz kezeltetni az így szerzett lumbágót. 🙂

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, vagy oszd meg, hogy mások is elolvashassák! Gyerekszájért, napi mosolyfakasztó apróságokért pedig csatlakozz a facebook oldalamhoz , ahol értesülhetsz a legújabb bejegyzésekről is!