A szakirodalom kinetózisnak nevezi azt a jelenséget, amikor a család a rogyásig telepakolt autóval nekivág egy hosszabb, vidámnak ígérkező utazásnak, ám a gyerek félúton összehányja magát az autóban. Illetve bizonyára nem ez a pontos meghatározás, sokkal inkább valami tudományos magyarázat azzal kapcsolatban, hogy az autóban zötykölődve a szem és más érzékszervek nem jeleznek mozgást (mert mondjuk könyvet olvasunk, vagy a gyerek nem lát ki az ablakon és csak az autó mozdulatlan belsejét látja), ezzel szemben a belső fülben található egyensúlyi szerv a jármű által keltett mozgásokat jelzi agyunknak. Az agy pedig ezektől az ellentmondásos jelzésektől megzavarodik és egy kiadós hányással könnyít magán.
Mi családilag egy darab érzékeny gyomrú anyával, egy darab bizonyítottan hányós fiúgyermekkel, egy darab valószínűsíthetően hányékony (ezt a szót most alkottam, jó, mi?) lánygyermekkel és egy darab e tekintetben immúnis (máskülönben hipochondriára erősen hajlamos) családfővel rendelkezünk.
Fricikém a legutóbbi két hosszabb utazásunk alkalmával lakodalmas kutyát játszott. Az első alkalommal még az is súlyosbította a helyzetet, hogy egyévesen még nem értette mi történik, szinte sokkot kapott, kapálózott és rúgkapált, minél jobban bepasszírozva az ülésbe és szanaszét röptetve a kocsiban emésztetlen ebédje martalékát egészen addig, amíg ki nem szabadítottuk a kocsiból. És persze úgy üvöltött, hogy alig lehetett megnyugtatni. Másodszorra már annyival jobb volt a helyzet, hogy számítottam rá, hogy meglátogat minket kis Vuk és időnként rákérdeztem, nem érzi-e rosszul magát, ami mondjuk ordított a sápadt kis arcáról, de ő határozottan tagadta. Mosonmagyaróvárig bírta, majd könnyített magán a kis gyomra. Most megint utazni készülünk, én pedig szeretnék biztosra menni. Főleg azért, mert időközben Abikám is megnőtt (csecsemőknél nem fordul elő az utazási betegség) és kiderült, hogy ő egy mezei játszótéri hintázás során is képes három lökés után teljesen elzöldülni, úgyhogy nem vagyok bizakodó az utazásra nézve.
Fel is kerestem a gyerekorvosunkat, hogy mit tehetnék az ügyben. Nem mondom, hogy csak a vállát vonogatta, de semmi biztatóval nem tudott szolgálni. Kérésemre felírta ugyan a Daedalonetta kúpot, de megemlítette, hogy mintha mostanában nem lenne kapható a gyógyszertárakban, illetve a lelkemre kötötte, hogy csak akkor adjam be, ha bizonyosan tudom, hogy hányni fog a gyerek és hogy vigyázzak vele, mert nagyon könnyű túladagolni. Ez kicsit olyan nesze semmi fogd meg jól ajánlat, eléggé el is bizonytalanodtam, mert egyrészt honnan tudhatnám, hogy valóban rosszul lesz (lehet, hogy tavaly óta már “kinőtte”), másrészt meg olvastam, hogy eléggé kiüti egész napra a gyereket, úgyhogy gondolom, valami elég erős cucc lehet…
Elkezdtem tehát egyéb praktikák után kutatni a neten. Felnőttre és gyerekre egyaránt alkalmazható javaslatokból nincs hiány, mindenkinek van valami tuti tippje. Ezeket gyűjtöttem most itt össze arra az esetre, ha mégsem a kúpot (vagy tablettát) választanátok:
1. Kedvező utazási körülmények biztosítása
Indulás előtt értelemszerűen ne együk degeszre magunkat, főleg nem nehéz, zsíros ételekkel, amiktől akkor is rosszul leszünk, ha nem rázatjuk magunkat egy autópályán száguldó járműben.
Az autóban mindenképpen üljünk előre, sőt, legjobb, ha egyenesen mi vezetünk. Amennyiben a kormánykerék mögötti tevékenységünk nagyobb kockázattal járna, mint amennyit aranyfokozatú, egész családra kiterjedő életbiztosítás nélkül bevállalni merészelünk, válasszuk az anyósülést, de hátra semmiképpen ne üljünk! A gyereket muszáj ugyan hátratenni (nagy oknyomozó hírében állok és gyanítom, hogy épp emiatt gyakoribb gyerekkorban a kinetózis, mint az elöl terpeszkedő felnőttek esetében), de igyekezzünk úgy beültetni, hogy jól kilásson a biztonsági ülésből.
2. Megelőzés
Támogassuk szervezetünket Magne B6 kapszulával, ami ugyan ártani nem árt, cserébe -állítólag- nem is használ.
Homeopátiás készítményekkel is próbálkozhatunk, mondjuk én (és most fog tőlem elpártolni olvasóim 76 százaléka) nem hiszek benne, úgy meg állítólag nem is használ, de ti azért kipróbálhatjátok. 😉
Akupresszúrát is alkalmazhatunk a gyógynövényboltokban kapható akupresszúrás csuklópántok segítségével, amit bizonyos fájdalmak mellett az utazási rosszullétre is ajánlanak. Az eszköz folyamatos nyomást fejt ki a hányingert csillapító akupresszúrás pontra. Csuklópánt hiányában megpróbálkozhatunk felfelé fordított alkarunk belső oldalán, az orsó- és a singcsont között középen, a csukló tövétől 3 harántujjnyira lévő akupresszúrás pont megkeresésével (Szívburok-6). Ha ez megvan, gyakoroljunk rá nyomást a hüvelykujjunkkal, és közben lassan számoljunk el tízig. Ismételjük három—öt alkalommal, illetve addig, amíg a hányinger el nem múlik. (Forrás: www.otthonigyogymodok.hu)
3. Teendők utazás közben jelentkező rosszullét esetén
Gyönyörködjünk a tájban!
Ne fókuszáljunk közeli tárgyakra (térképre, könyvre, mobilra), a panaszok ugyanis enyhülnek, ha elkezdjük az elsuhanó fákat nézni, mivel így a szem és a belső fül hasonló információkat továbbít az agynak.
Időnként célszerű megállni, mozogni a friss levegőn. Szerény véleményem szerint a benzinkutas pisiszünet nem sorolható ebbe a kategóriába, merthogy ott friss levegő nincsen, csak gyomorforgató benzinszag, amitől az érzékeny orrú és hányásra hajlamos emberkék garantáltan kifekszenek.
Figyeljünk a folyamatos folyadékpótlásra!
Többször, kis adagokban igyunk. Kerüljük a kávéfogyasztást.
Rágcsáljunk gyömbérgyökeret!
Akár frissen, akár kandírozva, akár tea formájában, állítólag azonnal hat, a gyógyszerek okozta mellékhatások nélkül. Előnyben azok, akik tudják hogy néz ki egy gyömbérgyökér. 🙂
Kólázzunk!
Talán csak népi hiedelem, de állítólag gyomorrontás, hányinger esetén egy pohár kóla csodát tesz. Sajnos nem találtam hiteles forrásból származó magyarázatot arra nézve, hogy a kólának melyik fantasztikusan áldásos összetevője fejti ki a gyógyító hatást, sokan a koffeintartalomra tippelnek, sőt, bizonyos helyeken azt olvastam, hogy az ital hőmérséklete sem mindegy! Mondjuk szerintem ez nem is releváns, mert ha nekem meg kellene innom egy pohár hideg kólát, akkor tutira a hasam puffadásától szenvednék az utazás hátralevő részében, ha meg melegen köteleznének az elfogyasztására, garantáltan azonnal hánynék,nem is kellene autóba ülnöm hozzá (arról nem is beszélve, hogy a gyerek életében nem ivott még szénsavas üdítőt és nem is szeretném, ha rászokna). Ha pedig maga a szénsav az, ami gyógyítja a kinetózist, akkor igazán nem értem, miért mindenki a kólával jön, lehetne Fantát inni, vagy Canada Dryt, ami, ha jól tudom eleve valami gyömbéres cucc, akkor meg duplán kéne hatnia, nem igaz?
És ha ezek közül semmi nem használ? Bízzunk benne, hogy majd kinövi! Vagy nem… A biztonság kedvéért azért vigyünk magunkkal egy kis lavórt az útra!
4. Ha már kész a baj:
Leginkább a gyerekek azok, akik nem bírják megvárni a legközelebbi pihenőhelyet és akaratlanul is az autóban éri őket a “baleset”. Célszerű az előre bekészített(!) vízzel és törölközővel megtisztítani gyermeket, autót egyaránt, majd a szintén előre bekészített váltóruhát ráadni, gyereket kis vízzel megitatni, megnyugtatni. Az ülésvédő huzatot popsitörlőkendővel ragyogóan meg lehet -ideiglenesen- takarítani, legközelebb már úgyis fogsz használni ülésvédő huzatot. 🙂
Nektek mi vált be a rosszullét ellen?
Ha tetszik a blog, csatlakozz a facebook oldalamhoz is, nem fogod megbánni!
Én is elég hányós voltam kiskoromban, amit csak súlyosbított, hogy elég sokat utaztunk. Az egyik bevált módszer az alvás volt (mondjuk ennek hosszútávon az a hátránya, hogy mostanában is reflexszerűen elálmosodom, amint elindulunk), a másik pedig a legalább résnyire nyitott ablak. Tudom, hogy autópályán kicsit nehéz nyitott ablakkal autókázni, de ahol lehetőség van rá, jobb leállítani a légkondit és a friss levegőre hagyatkozni. (Nem mellékes az sem, hogy egy hosszú út során már magától a légkondihasználattól is hányingert kaphat a gyermek 🙂 ) Emellett mi, ha nem aludtunk, akkor folyamatosan énekeltünk, és egyszerűen nem volt időnk rosszul lenni. Valószínűleg azért, mert egy gyerek éneklés közben automatikusan mozgolódik is a ritmusra, és ez segít feldolgozni ezt a mozgunk-de-mégsem-mozgunk érzést 🙂
Nekem B6 vitamint javasolt egy orvos ismerősöm. Sajnos vény nélkül csak tabletta formájában lehet kapni, amit a 1,5 éves szintény hányós kislányomnak nem tudok ebben a formában beadni. Hallottam, hogy létezik ampullás B6 vitamin is, de az vényköteles. Kértem a gyermekorvost, hogy írjon fel egy néhány ampulát, ezen elszörnyedve szintén a Daedalonetta kúpot ajánlotta és végül írta fel. ha tényleg ennyire kiüti a gyereket, akkor inkább viszek vizet, csereruhát és rongyokat, hogy az esetlegesen sugárban kiszabaduló reggelit letöröljem róla és környékéről.