Kisgyerekes anyák, akik szeretők lettek

Négy nő, négy különböző sors, a közös bennük az, hogy mindnyájan kisgyerekes anyák, akik nős férfiba szerettek bele, vagy lettek ők maguk független férfiak korántsem független szeretői. De vajon megtalálták-e a boldogságot?

Veronika története azért különleges, mert ő egyedül vállalt gyereket:

“Első kapcsolatom 8 év múlva lett és 7 évig tartott. Sajnos beteg lett és fiatalon meghalt. Utána teljen padlóra kerültem. A fiam ekkor volt 13 éves. Úgy 5 év múlva kezdtem újra ismerkedni, kisebb sikerekkel. Eltelt 3-4 év, a szerelem végül 2011 nyarán talált rám. 

Netes társkeresőn találkoztunk, Ő keresett meg. Pár üzenet és telefon után találkoztunk. Akkor én egyedül éltem a felnőtt fiammal, neki családja (élettársa, gyerekek) volt, amit nem is tagadott. Másfél évig a szeretője voltam, és bár mindennap kommunikáltunk egymással, tudtunk a másikról, mégis sokszor voltam magányos. Közben próbáltam keresgélni, de valahogy mindig a szeretőm felé húzott a szívem, de akkor még úgy gondoltam, hogy sosem lesz teljesen az enyém, mindig a második leszek. Ő persze bizonygatta, hogy ez nem így van, de magányos éjszakákon sokat sírtam egyedül. Másfél év után egyszer csak elém állt, és közölte, hogy nem tud nélkülem élni, ha én is hasonlóan érzek, otthagyja a családot. Két hét múlva összeköltöztünk, fél év múlva megvolt az esküvőnk. Most nagyon boldogok vagyunk, mindketten sokat változtunk, mindketten előnyünkre. Egymás mellett akarunk megöregedni, mindenben támogatjuk egymást, a másik felünket találtuk meg. Nem volt lila köd, meg rózsaszín pillangók, de feltétel nélkül szeretjük és tiszteljük egymást. VANNAK MÉG CSODÁK! CSAK HINNI KELL BENNE!”

****

Nóra, akinek a fia 3 éves volt a váláskor, 5 évvel később, a munkahelyén találkozott valakivel:

“Egy helyen dolgoztunk. Ő nős volt, külföldi, 2 évig tartott a kapcsolat. A fiam úgy tudta, hogy csak barátok és munkatársak voltunk, ismerték egymást és jól kijöttek, és a szüleimmel is jóban volt. Senki nem tudta a családomban, hogy felesége van, aki esténként hazavárja. A gyerek előtt mindig figyeltünk, hogy ne gondoljon túl sokat és ne élje bele magát. Nem akartam, hogy újra átélje, hogy elhagyja valaki. Tudtuk, hogy a kapcsolatnak vége lesz, mégis borzasztóan megviselt. A fiam így is sírt, mikor megmondtam neki, hogy a férfi elköltözik egy másik országba.

Ma már távol van és minket nem vitt magával, a feleségével ment tovább. Nekik nincs gyerekük, de a felesége 10 évvel fiatalabb nálam, így még szülhet, én már biztosan nem fogok a korom miatt. A férfi velem egyidős volt. Én akartam megszakítani mindenféle kapcsolatot a költözésük miatt, ő úgy gondolta, ha erre jár, meglátogat néha-néha. Engem ez nem tenne boldoggá, inkább megalázónak tartanám. Nem akarok reménykedni és várni rá, tovább kell lépnem.

Nem akarok szerelmes lenni, de szeretnék egy társat aki büszkén felvállal engem a gyerekemmel együtt. Szerencsére jó anyagi körülmények között élünk, nem apa támogatásából, hanem a válás után 5 év kemény munkámba került anyagilag talpra állni. Volt idő, amikor nem volt pénzem enni, hogy a fiamnak mindene meglegyen. Úgy veszem észre, ez a magyar férfiaknál hátrányt jelent, ők nagyon tartanak a független, erős nőktől. A nyugati kultúrákban ezt inkább dicséretesnek tartják a férfiak is. Ez a személyes tapasztalatom, lehet, hogy más máshogy gondolja.”

***

Szilviának még tartott a házassága, amikor beleszeretett valakibe. A gyerekei ekkor 7, 8 és 11 évesek voltak:

“Még a válás előtt rám talált a szerelem a munkahelyemen…Barátságnak indult, de igazából már egy éve találkozgattunk és terveztük a közös jövőt, mire végre el tudtam válni. Nem volt egyszerű, a volt férjem ott tett keresztbe, ahol csak tudott, de a FÉRJEM (mármint a mostani) mindenben kiállt mellettem. A válás után 1 évvel össze is házasodtunk és jött a közös gyerek. Ebben a kapcsolatban mindig csak magamat adtam, mindig mindent őszintén megbeszéltünk egymással. Lehet, hogy csak szerencsém volt, de 17 éve szeretek és szeretnek. Nőnek érzem magam újra…”

Milyen most a párod és a gyerekek kapcsolata?

“Nagyon szeretik és tisztelik egymást. A “gyerekek” most 23, 24 és 27 évesek. A férjem véleményét mindenben kikérik, ő pedig soha nem tett különbséget az én gyerekeim és a közös gyerekünk között. A nyár legnagyobb élménye a 4 napos családi kirándulás lesz az összes gyerekkel és a párjaikkal, unokákkal, szóval a szűk család, csak mi, tizenegyen. :-)”

***

Júlia még a házassága alatt beleszeretett valakibe, ezért is volt ereje elválni:

“Előtte évekig boldogtalan voltam. Az új szerelem megmutatta, hogy máshogy is lehet. Persze elmúlt, de én akkor is boldog voltam, hogy kiszálltam, és a fiam (a váláskor 3 éves) is sokkal kiegyensúlyozottabb volt, mint előtte, míg az apjával éltünk. Nehéz volt segítség nélkül újra felépíteni az életem, anyagilag is biztonságot nyújtani a fiamnak. A sok küzdés megkeserített és a pasik nem egy ilyen kemény nőre vágynak.

Az első párom egy kollégám volt, aki szeretett volna egyszer mosolyogni látni. Aztán kipróbáltam több társkeresőt is, elég gyorsan lett is belőlük kapcsolat, de hiába tartottam be szabályokat, volt akivel hetekig randiztunk, mielőtt beeresztettem a lakásba, mind kudarc volt. Vagy nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy én “egy más élethelyzetben” vagyok, vagy fél év után közölték, hogy nem szeretnek. Olyan is volt, aki egy csodálatos nyaralás után egyszerűen gyáva volt szakítani, mindennap felhívott, írogatott, de találkozni már nem ért rá. Aztán olyanból is akad bőven, aki csak testi kapcsolatot akar, hamar kiderül ez is. Máig bánom, hogy egy ilyenbe belementem. Egyetlen találkozás volt, de azóta is kitartóan hívogat, ami már így egy év távlatából elég kellemetlen zaklatás. Az első két páromat ismerte a fiam, és nagyon jól ki is jöttek egymással. De már évek óta nem mutatom be a barátaimat. Az eddigi tapasztalatokból nem is tudom mennyi idő után szabadna komolynak tekinteni a kapcsolatot és beavatni a gyerekeket.

Nem tudok okosat mondani. Szeretnék egy olyan társat, aki mellett nő lehetek. De még ha lehetőségem van rá, akkor sem tudom rábízni magam másra, túl makacs, büszke, elutasító vagyok. De időről-időre újra visszatérek a társkeresőre, mert szükségem van rá, hogy valaki elhitesse, hogy fontos vagyok.”

A fenti bejegyzés egy sorozat része, amelyben elvált, kisgyerekes nők vallanak arról, hogy sikerült-e új párt találniuk és hogyan, rengeteg pozitív és negatív kritikát olvashattok a netes társkeresőkről, megszólalnak majd kisgyerekes apukák (elvált kisgyerekes apukák névtelenül ebben a kérdőívben fejthetik ki a véleményüket: Megszólalnak az elvált apukák) és olyanok is, akik már lemondtak arról, hogy valaha is találnak társat. Kövesd a facebook oldalamat, ha nem akarsz lemaradni a folytatásról! A korábbi írásokat pedig az Elváltan menüpont alatt találod.

Ha te is szívesen megosztanád az olvasókkal a történetedet, mert úgy érzed, hogy segíthetsz vele, vagy éppen azért, mert bátorításra, megerősítésre van szükséged, töltsd ki a kérdőívet, vagy írj e-mailt a rejtelmekblog@gmail.com címre és közzéteszem!

kép: nlcafe.hu