rejtelmek blog

Adókedvezményre gyúró háromgyerekesek

Amikor egy kétgyerekes anya elszólja magát, hogy úton van a harmadik baba, törvényszerű, hogy akad olyan mókamiki ismerőse, aki felteszi a következő, egymillió dolláros kérdést: “Az adókedvezményre gyúrtok, nem igaz?”

Ezt az elméncséget! Ezt a félelmetesen egyedi és kapitális humort! Ezt a gyöngyszemet! Hát mi másra “gyúrnánk”???

20111118-anyaskodj-100-ezer-forint-ennyibe

Amúgy meg, nyilván. Mi másért is vállalna be épeszű ember három gyereket manapság, ha nem az adókedvezményért!?!? Jól jön, ezt senki nem tagadhatja (főleg, ha maximálisan ki is tudja használni), de hogy nem telik majd belőle egyszerre három kamasz gyerek fogszabályozójára, különóráira, havonta kinőtt tornacipőire, az is biztos. Úgyhogy zárjuk is rövidre ezt a kérdést, például úgy, hogy figyelmen kívül hagyjuk. Mindenkinek megvan az oka arra, hogy miért vállal annyi gyereket, amennyit, mindenesetre hasonló reakciókból, “jó tanácsokból” bizonyára sosem lesz hiány, amíg világ a világ.

Anyaggyűjtés céljából nekem sem kellett messzire mennem amikor bejelentettük a hírt:

Andi (38 éves, háromgyerekes édesanya, törzsolvasó) egyenesen azzal vádolt meg, hogy teherbeesésem legfőbb célja az volt, hogy folyamatosan fenn tudjam tartani a blogkövetőim érdeklődését azzal, hogy hitelesen mutatom be a babavárás rejtelmeit és újra és újra prezentálok egy saját használatú gyereket, akinek majd vicceskedhetek a fejlődésével kapcsolatban. 🙂 Andi szavaira egyébként érdemes figyelni, látja a jövőt(!), hiszen ő egy félreértés kapcsán már aznap gratulált egészséges magzatunkhoz, amikor az nagy valószínűleggel megfoganhatott.

Árpád, egyenesági rokon, 36 éves, háromgyerekes édesapa, akit kicsit kimerített a gyerekei hosszú nyári szünete, eképpen fogadta az örömhírt:

– Hát bolondok ezek??? Nem tanulnak a mi példánkból?

Abigél, 2 és fél éves lánygyermek, a születendő baba okos és gondoskodó nővére hatalmas empátiával fogadta amikor megkérdeztem tőle, hogy mit szól ahhoz, hogy kisbaba van a hasamban. Abikám hosszan elgondolkozott, két keze közé fogta az arcomat, mélyen a szemembe nézett és nagy komolyan így szólt:

– Ne aggódj anya, majd KISZABADÍTJUK!

Frigyes, 4 éves, a születendő gyermek okos és gondoskodó bátyja a gyakorlati szempontokra helyezi a hangsúlyt. Ahogy feldolgozta a hírt, előtört belőle tudományos énje és azóta is folyamatosan kérdezget:

– És hol alszik a kisbaba? És ha pisilnie kell, akkor hova pisil? És hol fog kibújni? Nem fog fájni? Anya, ha te almát eszel, akkor a kisbaba is almát kap? És ha kiflit eszel, akkor kiflit?

Beszélni kellett neki a köldökzsinórról, a magzatvízről, képeket is nézegetett és fűnek-fának terjeszti, hogy nekem most vigyáznom kell magamra:

– Apa, tudtad, hogy anya nem emelhet fel engem?

Mire a férjem, nem túl szofisztikáltan:

– Miért, fáj a dereka??? (fejemet-a-falba-verős-szmájli)

De legalább van egy négyévesem, aki máris óvja és félti a kisbabát…

Ha tetszik a blog, csatlakozz a facebook oldalamhoz is, nem fogod megbánni!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Timea Deak says:

    Kedves Evelin!Arra akartam utalni hogy nem hinném hogy valaki azért a havi 25000 Ft-ért vállalna 3 gyereket mert abból aztán tényleg nem tudná felnevelni őket.Láttam hogy valaki írta itt hogy az ismerőse ezért az összegért szült 3 gyereket…nekem ez furcsa…Nálunk szerencsére apának van egy jó vállalkozása…Ha csak a főállású anyaként kapott 25000 Ft lenne a családi kasszában akkor nem vállaltunk volna 3 gyereket..
    További szép estét mindenkinek

  2. Kedves Tímea! Már megjelent, amit írtál, sajnos be kellett vezetnem az előmoderálást bizonyos hozzászólók miatt. 🙁 Igen, valóban erről van szó és csak a nagyon-nagyon szerencséseknek adatik meg, hogy főállású anyaként, vagy egyáltalán a gyes időszaka alatt részmunkaidős, akár otthon is végezhető munkát találjanak. De nem lehetetlen, nekem szerencsére sikerült!

  3. Timea Deak says:

    Sziasztok!Nekünk is 3 kisgyerekünk van azért mert mindig is nagycsaládot akartunk szeretettel neveljük őket.Az adókedvezményt teljessen csoak a nagyon nagyon magas keresettel rendelkezők tudják igénybevenni.A főállású anyasag pedig azt jelenti hogy havi 25000 Ft ból tartsa el a családját a főállású anya.Ami fedezi esetleg a havi pelenka árát.

  4. Aliza says:

    Én is hiszek abban, hogy vannak olyan emberek, akik egyszerűen szeretik a gyerekeket, (még ha azok a sajátjaik is,) és azért szeretnének nyüzsgő családot. Mert az jó. Megosztani a szeretetet, és pörögni, jó elfoglaltság.
    De. Vannak olyan ismerőseim, akik azért vállaltak pont 2 évente gyereket, mert amúgy nem találtak stabil munkát, és így folyamatos maradt a GYED, utána meg indulhat a főállású anyaság. Persze, miért ne.
    A harmadik csoportról inkább nem szólok. Ők nem anyák, csak sokgyerekesek. (Nem, nem arra gondolok, hogy egy népcsoport, egyáltalán nem!!! Átlag “családok”, bántalmazott, elhanyagolt sok gyerek…


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!