Minden a szempillaspirállal kezdődött. Amit az esküvőnkre vettem, hogy igéző legyen a pillantásom. Bocsánat, nem is akkor, hanem három hónappal előtte. Amikor megkérte a kezem. Mármint a férjem.
Szóval több mint 5 évvel ezelőtt megkérte a kezem. Gyűrű nem volt, ahogy lánykérő-ünnepély, díszvacsora sem. Sok más hagyományra, elvárásra is nagy ívben tojtunk, főleg az esküvőn, de nekünk így volt jó, nem számítottak a külsőségek. A házasságot viszont mind a ketten nagyon komolyan gondoltuk. Kicsit meg is lepődtem, hogy a férjem mennyire szívesen hordja a jegygyűrűjét, csak éjszakára veszi le. Mondjuk én még akkor sem vettem le sosem, néhány hete mégis elbúcsúztam tőle.
Szempillaspirál, ott tartottunk. Pár hónapja allergiás lettem rá. Amikor ezzel kapcsolatban viccelődtem a facebookon, jó néhányan meg is dorgáltak, hogy még a hülye is tudja, hogy 5 év kissé meghaladja a felbontott szempillaspirálok szavatossági idejét, úgyhogy rögtön (azaz néhány hónap vacillálás után) vettem is egy másikat. Clinique, mert az klinikailag tesztelt. Pislogni is alig bírok benne, úgy csíp, de néhány másodperc után elkezd ömleni a könnyem és akkor már sokkal jobb.
Kábé így festek 5 perc klinikailag tesztelt spirálhasználat után
Aztán jött a Frey Wille gyűrű, amit a 30. születésnapomra kaptam. Nagyon vágytam rá, közel 10 éve szerettem volna egyet, végül közösen, a 7. évfordulónk tájékán vettük meg, különleges jelentősége volt a számunkra, a házassági fogadalmunk megerősítését láttuk benne. Nagyjából két hónapig tudtam hordani, aztán allergiás lettem rá. Pillanatok alatt megdagadt alatta az ujjam, izzó vörös gyűrű keletkezett alatta, amiről néhány nap alatt távozott a bőr. De még ekkor sem gyanakodtam: talán allergiás lettem a házasságra?
Néhány hete le kellett vennem a jegygyűrűmet, amit 5 éve hordok, ugyanis allergiás lettem rá… Ennyi volt.
Ennyi volt?
Eleinte nagyon hiányzott. Nem is gondoltam, hogy ennyire fontos a számomra, de valahogy mégis büszkén viseltem, igen, büszke vagyok arra, amit számomra jelképez, vagyis a családomra: a férjemre, a gyerekeimre, meg a kutyára. Rá is, na!
Aztán már nem hiányzott annyira. Ki se láttam a hányingerből a baba miatt, hoztam-vittem a “nagyokat”, a túlélésre játszottam. Aztán elmentünk Máltára kettesben, azzal a balga elképzeléssel, hogy majd így pont október közepén fogjuk jó előre kipihenni magunkat a májusban ránk szakadó háromgyerekes létre és az azzal járó finomságokra. Mondanom sem kell, írmagja sincs már meg az ott feltankolt alvásmennyiségnek…
Meglepett, hogy épp ott kezdett el frusztrálni a jegygyűrűm hiánya. De szokásom embereket bámulni, kis történeteket gyártani róluk magamban, néha még narrátorkodni is szoktam a férjemnek, hangot adok az előttünk futó mozgókép alá, ki kivel mit csinál és miért. És akkor hirtelen kívülről láttam magunkat is. Szerelmes, hosszú hajú férfi, ránézésre semmiképp sem közelít a negyvenhez, sokkal inkább harminchoz, de hoppá, jegygyűrűje van! Sima fehérarany karikagyűrű, eltéveszthetetlen. Harmincas csaj, hízásra hajlamos (igazából nem vagyok kövér, csak nem egyértelmű, hogy terhes vagyok 😛 ), nincs gyűrűje. Biztos a szeretője! De hogy mit eszik rajta a pasi? Hallatlan!
Úti beszámoló legyen-e? 😀
Kommentek