Magzatvédelmi Felügyelőség

A múltkor arról beszélgettünk a fórumos anyukákkal, hogy vajon mekkora az ideális korkülönbség a gyerekek között. Jó volt olvasni a személyes tapasztalatokról, de mondanom sem kell, a bölcsek kövére nem találtunk rá. Frici és Abi között 18 hónap a korkülönbség, amit sok szempontból ideálisnak tartok. Egyrészt, mert már túl vagyok a nehezén, a tandempelenkázáson, a fognövesztésen, egy fél dackorszakon, vagyis az első 2 éven. Másrészt pedig Frici még olyan kicsi volt, amikor Abi megszületett, hogy szerintem nem is emlékszik arra, hogy milyen lehetett az élet egykegyerekként. Ők úgy nőnek fel, hogy el sem tudják képzelni, milyen lenne, ha nem lenne testvérük.

Most meg kapnak még egyet. 1 héttel Abi 3. születésnapja utánra vagyok kiírva, Frici pedig már 4,5 éves nagyfiú lesz akkor. De már most is az, mindketten olyan nagyok és okosak, mindent értenek. Igaz, az első percben beavattuk őket, amikor megtudtuk, hogy kisbabát várunk. Frici egyből le is cserélte Vackor meséit “A várandósság 40 hete” című ismeretterjesztő füzetecskére, amiben hétről hétre tájékoztatást kap arról, hogy éppen mekkora a baba, mije fejlődik és még rajz is van hozzá! Ő különben is vonzódik a természettudományos ismeretek iránt, nem szokatlan nálunk, ha este arra kéri az apját, hogy a vízmérőóráról meséljen neki.

Szóval a gyerekek mindent tudnak, amit megkérdeznek, arra válaszolunk is (hol jön ki a baba?), de nem hiszem, hogy bele fogok pirulni abba sem, ha majd azt kérdezi meg, hogy hogy került oda… De nemcsak ezzel vannak tisztában, hanem azzal is, hogy ilyenkor nekem vigyázni kell magamra. Frici különösen érzékeny erre, minden pillanatban szem előtt tartja a kisbaba érdekeit, így már lassan csak titokban, a szobanövény mögé rejtőzve tudom békében elfogyasztani a reggeli kávémat, különben nem mulasztja el összevont szemöldökkel megemlíteni, hogy “a kisbabák nem szeretik a kávét, anya!”. Vagy vegyük csak például az első trimeszterbeli rosszulléteimet, amikor úgy éreztem, hogy hányingeremet csak egy zacskó zöld békás haribo felzabálásával csillapíthatom, de még ezt sem tehettem büntetlenül, mert Fricikém csak úgy az orra alatt motyogva megkérdezte, hogy “Nem inkább spenótot kellene enned, anya?”. Mi tagadás, nem irigylem Fricikém leendő feleségét, hehe.

Így a 15. héthez közeledve már nem vagyok kívánós, mindazonáltal tegnap megkívántam egy ujjnyi vörösbort a vacsorához, amit a házi Magzatvédelmi Felügyelőség nem is hagyott szó nélkül:

– Anya, az szőrös? – kérdezi a 2,5 éves felügyelőasszony sandán méregetve a poharat, akit -gyanítom- ez esetben jobban érdekelt az ismeretlen folyadék széndioxid-tartalma, mint az alkoholtartalma, miután ő szívesen megkóstol mindent ami iható, de a szúrósat, na azt se nem szereti, se nem tudja kimondani. 🙂

– Nem, kicsim ez nem szúrós, de alkohol van benne.

– De anya, ha alkohol van benne- vág a szavamba Főfelügyelő Úr- akkor miért iszod meg? Mi, gyerekek, nem szeretjük az alkoholt! És a kisbaba sem szereti!

Hát így képviselik ők a pici érdekeit, szoros védőszövetségbe tömörülve. És én ezért nagyon büszke vagyok rájuk!

Ha tetszik a blog, csatlakozz a facebook oldalamhoz is, nem fogod megbánni!