rejtelmek blog

Rendet kell tenni

rendnek kell lenni nálunk. Már két napja főzök, ami nagyjából a teljes tavalyi évben végrehajtott főzésmennyiségemmel egyenlő, lelkesedésem pedig nem csappan férjem riasztó reakciói ellenére sem. Tegnapelőtt, amikor megneszelte, hogy meleg vacsorával várom, olyan későn jött haza, amennyire csak bátorsága engedte, így próbálván elsumákolni az összeütközést életem első resztelt májával. Megette, egy fél centis sóréteggel… Tovább »

Azok a foltok

Nem tudom más hogy van ezzel, de nálunk gyakran megesik, hogy a gyerek a legszebb ruháit a szekrényben növi ki. Úgy értve a ruhák vannak a szekrényben, a gyerek idekinn. Van, hogy kapjuk őket, van, hogy én veszem meg, mert ugye milyen anya már az olyan, aki képes otthagyni a boltban a kék kockás inget… Tovább »

A te férjed segített az óvodaválasztásban?

Házassági életközösségben élünk, a lehetőségekhez mérten -értem ezalatt, hogy bele kell férjünk a férjem napi húsz szóra limitált beszélgetéskeretébe-, megbeszéljük a családunkat érintő dolgokat, közösen döntünk. Eddigi együtt töltött hat évünk alatt nemigen volt olyan, amit másképp gondoltunk volna, talán csak olyan amit máskor, lásd házasság, amit én ugye most-rögtön-azonnal-minél-hamarabb, hát már fél éve járunk, nem?, férjem pedig inkább sohanapján kiskeddre gondolt, de végül közös nevezőre… Tovább »

Te akartál gyereket!

2009. július 17-én volt az esküvőnk. Én 2009. július 18-án kívántam teherbe esni, ehelyett aznap csupán arra derült fény, hogy férjem még nem óhajt teherbe ejteni. Hosszú-hosszú hónapok kitartó aknamunkájára volt szükség ahhoz, hogy év végére ő is akarja azt a gyereket, aki elsőre megfogant. Második gyerekünk létezését annak köszönheti, hogy naivan beleugrottunk a “második gyerek projektbe”,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!