Válogatás az elmúlt néhány hónap vicces beszólásaiból. Közreműködő partnereim Frici fiam (3,5) és Abi lányom (2).
Átlagos beszélgetés egy átlagos reggelen:
– Anya, legózzunk!
– Most nem tudunk, mert indulnunk kell a bölcsibe, kicsim.
– De anya, legózzunk!
– Mondtam, hogy indulnunk kell a bölcsibe.
– Jó, akkor nem szeretlek!
– Gyere csak ide, fiam, beszéljük meg ezt a dolgot!
– És ha megbeszéltük ezt a KIS DOLGOT utána legózhatunk???
******
Egyik reggel, mint mindig, családi eligazítást tartottam a nappaliban. Ilyenkor általában felvázolom a napi teendőket, hogy kitől és miben várok ehhez segítséget, hogy mik a szándékaim arra az esetre, ha véletlenül éppen egyik gyerekemet sem küldik haza a bölcsődéből hirtelen fellépő láz, kiütés, vagy fosás-hányás miatt, röviden beszámolok az öt- és tízéves terveimről, megemlítem gyermekkorom néhány emlékezetes pillanatát, majd nyomatékosításképpen megismétlem az egész monológot, mert a férjem rendre el-elbóbiskol a nagy koncentrálástól.
Szóval éppen a mondandóm végére értem, mikor Fricikém döbbenten rám nézett és így szólt:
– Anya, te hogy tudsz ennyit beszélni?????
******
Egy szombat reggelen, amikor Frici szembesült azzal, hogy nem kell bölcsibe menni:
– Anya, én aggódom Erikáért (Erika a bölcsis gondozója).
– Miért, kicsim?
– Csak hogy mi lesz vele, mert én ma nem mentem bölcsibe.
******
Anyanapot tartottunk a fiammal és a nap fénypontjaként az apjával készültünk ebédelni a munkahelyén. Békésen üldögéltünk a 103-ason, ami épp a Zöld Pardon szebb napokat látott romjai mellett haladt el, mire a fiam jó hangosan felkiáltott:
– Anya, hiszen te itt szoktál táncolni meg énekelni!
Egy egészen picit úgy éreztem, hogy furán néznek rám az utasok…
******
Egyik nap nagyon kiborított a kislányom. Nemcsak engem, de az apját is. Meg mindenkit.
A nap végén kezeit tördelve, arcán angyalinak álcázott (de valójában sátáni) vigyorral vonult be a szobájába, mint aki jól végezte dolgát, és közben levonta a nap tanulságát:
-Kiborítottam magamat!
Azért ez már komoly teljesítmény, nem igaz?
******
– Tudod, fiam, a franciák megeszik a csigát.
– És ha megesszük a csigát, akkor mi is franciák leszünk?
******
Húsvéti készülődés közben:
Fricikém koncentrikus köröket rajzol filctollal egy rajzlapra:
– Mit csinálsz kisfiam?
– Csak levelet írok a Télapónak.
– És nem zavar, hogy most húsvét lesz?
Egy héttel később Abi gyönyörködik a tojásokkal díszített barkában:
– De szép karácsonyfa!
Mire Fricikém (teljes hitetlenkedéssel a hangjában, hogy élnek még ilyen tudatlan szerzetek a földön) így szól:
– ABIKÁM, TÉGED NEM ZAVAR, HOGY HÚSVÉT VAN???
******
És végül álljon itt egy betegségekkel tarkított, elképesztően fárasztó periódus végén megfogalmazott örök érvényű életbölcsességem:
“Meglehetősen kimerült vagy akkor, ha pisilés közben nem tűnik fel, hogy egy kacsás wc-szűkítőn üldögélsz…” (Evelin, 29 éves, kétgyermekes, egyvizslás édesanya)
******
Még több gyerekszájért, vicces pillanatokért csatlakozz a facebook oldalamhoz!
Kommentek