Segítség, rivalizálnak a gyerekeim!

Mióta a kislányom is használható korúvá érett (értsd: folyékony beszéddel kommunikál), Fricivel mindent együtt csinálnak. Legtöbbször egymás mellett (gondolok itt a közös játékra), sokszor egymásért (felelősségre vonás esetén szemrebbenés nélkül rákennek a vizslára bármit: – De anya, Vanek volt!!!), néha pedig egymás ellen. Versengenek ugyanis. Én nem örülök neki, de gondolom ez az élet rendje, most elkezdik, aztán majd egyszer abbahagyják – vagy nem.

A bölcsődéből ered az egész, ahol a fiam valamelyik nagyokostól megtanulta az „Én leszek az első, te meg a tepertő!” című provokatív mondatot, mely rögtön kesztyűfelhúzásra buzdít minden egészséges(?) lelkületű bölcsődést az olyan fajsúlyos kérdések eldöntésében, mint hogy ki ér oda előbb a csúszdához, vagy hogy ki libikókázik először a csoport legmenőbb kiscsajával.

Ez a versengés pedig beszivárgott az otthonunkba és Abiban is feléledt a versenyszellem. Eddig félistenként tekintett fel Fricire, minden úgy volt jó és tökéletes, ahogy a nagy és okos bátyó csinálta, a cél az utánzás volt, ahogy az egy valamirevaló kétévestől hivatalosan is elvárható. Most viszont próbálkozik, hátha egyszer ő lesz az első! De tényleg csak próbálkozik, ez a legjobb megfogalmazás, Abikám ugyanis nem érti a verseny lényegét. Látszólag felfogja, hogy apa számol (egy-kettő-hááááá-rom), és akkor egyszerre kell elindulni és teljesíteni a feladatot, például elfutni a játszótoronyhoz és felmászni a létrán, vagy a mászófalon. El is indul mindkét gyerek: Fricikém, mint akit puskából lőttek ki, csatakiáltása, hogy „Én leszek az első!” az utca végéig is elhallatszik. Abikám is elindul, bár tétovázik kicsit (épp csak annyit, míg Frici elér a létráig), majd ő is megindul és teli szájjal vigyorogva, lelkesen kiabál, hogy „Én vagyok a tepertőőőő!”. Hát istenem, ő tepertő szeret lenni, most mit csináljak vele? Legalább ezen nem vesznek össze, ráadásul mindkettőt lehet kellőképpen motiválni és egyik gyerek sem csalódik soha.

Nyilvánvaló, hogy Abinak még nem való ez a „játék”, ő akkor a legboldogabb, ha egyenlő bánásmódban részesülhet, azaz ha vele is pontosan ugyanazok a dolgok történnek, mint Fricivel. Például ha az apja felteszi Fricit a húzódzkodó rúdra, Abitól is mindig megkérdezi: – Téged is feltegyelek, Abikám?
-Igen, tégemet is. – érkezik rögtön a kreatív szóalkotásban jeleskedő kétéves kis házi nyelvészünk boldog válasza, majd elégedetten sóhajtva, majomként utánozza a testvérét.
Talán van még egy kis időm lelkileg felkészülni arra, amikor már véresen komollyá válik a testvérek közötti rivalizáció…

Ha tetszik a blog, csatlakozz a facebook oldalamhoz, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről, legviccesebb gyerekszájakról sem!