Korábban már írtam róla, hogy mennyire öröklötten tehetségtelen művész mindenki a családunkban, de azóta is nap mint nap szembesülök ezzel. No nem mintha napi szinten rajzolnának, vagy művészkednének itthon a gyerekeim, mondjuk valószínűleg az is lohasztón hat a lelkesedésükre, hogy nem dicsérem meg őket amikor például lakásunk egyik szabad falfelületére Abikám életnagyságú, “Gomolyfelhők az égen” című ceruzarajz-sorozatot tervez és kivitelez, vagy a kanapéhuzat unalmas krémszínét dobja fel nonfiguratív filctoll-sémákkal.
A bölcsődében szoktak inkább alkotni, ott pedig az a szokás, hogy ha rajzolás van, a gondozónők mindig megkérdezik a művészt, hogy mire gondolt, miközben alkotását készítette. Erre a szegény gyerek jó esetben felfedi titkát, vagy csak nemes egyszerűséggel kamuzik valamit, főleg az én fiam, aki köztudottan utál (és nem is tud) rajzolni és aki szerintem azon kívül, hogy vajon MEDDIG KELL MÉG rajzolnia, soha nem gondolt még semmi másra közben.
Na mármost amikor a múltkor mentem érte, a gondozónő arról tájékoztatott, hogy az időről-időre a gyerekek fejlődését megvizsgálni hivatott nevelési szakember (bocsánat, nem tudom pontosan mi a neve) Fricikém legújabb bölcsődei rajzát megpillantva a gyermek zsenialitását méltató feljegyzéseket készített a naplójába.
A szóban forgó mű a lap közepén elterülő mintegy hatvanöt darab koncentrikus fekete körből és a belőlük napsugárszerűen kifelé mutató lila vonalakból áll, melyre a gondozónő akkurátusan feljegyezte, hogy az alkotó “tűzgyújtó-grillező helyet” rajzolt. Igen, én is érzem, hogy ez a perspektíva, ez az egyéni látásmód, az ötletes témaválasztás és zseniális kivitelezés mind-mind igazán figyelemreméltó…
LENNE…
ha a fiam később arra a kérdésemre, hogy “mit rajzoltál kicsim?”, nem azt válaszolta volna flegmán, vállait vonogatva, hogy “á, csak falevelet, anya”.
Ha tetszik a blog, csatlakozz a facebook oldalamhoz is, nem fogod megbánni!
fotó: freegreatpicture.com
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: